2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hadházy Ákos erre a következtetésre jutott és be is mutatja a szóban forgó utalványok egyikét.

„Ingyenes kaja-és piajegyeket kaptak a minisztériumi dolgozók azért kárpótlásul, mert a pártállami »megemlékezésen« végig kellett hallgatniuk Orbán agymenését és hazugságait.  Többen jelezték, hogy »kötelezően önkéntes« volt a részvétel, mint a kommunizmusban a május 1-i felvonuláson, és a minisztériumi dolgozóknak regisztrálniuk is kellett. Azt nem tudom, mit kapott büntetésül, aki nem vett részt, de aki elment, az tízórait, ebédet és uzsonnát faszolhatott (ahogyan Svejk mondaná)” — írja Hadházy Ákos Facebook bejegyzésében.

„Ehhez képest a jó hír, hogy így sem voltak sokan” — árulja el örömének forrását.

Nem áradt a Tisza sem

„A rosszabb, hogy a jelenleg a felmérések szerint legtámogatottabb ellenzéki párt helyszínén sem volt több tízezres tömeg.

Ha tömegek hiszik el, hogy már csak másfél évet kell aludni és aztán csak el kell menni szavazni, abból nagy baj lehet. (Kiemelés Mfor.)

Az is igaz: tömegekre nem pártgyűlésekhez van szükség, sőt, annak nincs is nagy jelentősége. Addig azonban semmilyen esély nincs a valódi, tisztességes választások kikényszerítésére, amíg tömegek nem hiszik el, hogy ez lehetséges. Az pedig csak akkor lesz, ha az ellenzéki politikusok elhiszik és ez meg is látszik rajtuk. A mostani október 23 legszomorúbb üzenete az, hogy ez még nincs így” — zárja gondolatait Hadházy Ákos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!