Az alkotmányos demokrácia vége, önkényuralom, a jogállamiság, a demokrácia, a hatalommegosztás elvének megsértése. Ha valaki átaludta volna az elmúlt három hónapot – ahogy tette azt az NDK bukása és a német újraegyesítés idején játszódó Good bye, Lenin! című film elhíresült anyukája –, akkor úgy érezheti, hogy még az országgyűlési választások előtt vagyunk. Szinte szóról szóra ugyanezekkel a jelzőkkel illette ugyanis az (akkori) ellenzék az Orbán-kormány és az általa még 2010-ben megalkotott NER tevékenységét.
Ezúttal bele is bukott az addig regnáló hatalom a választásba, méghozzá a rendszerváltás óta íródó harminchat éves történelemben a legnagyobb arányú vereséget elszenvedve.
Az ember azt hinné, a vesztes ilyenkor levonja a megfelelő következtetéseket, személycseréket hajt végre és változtat a stratégiáján. A Fidesz azonban nem ezt tette. Megerősítették Orbán Viktort a párt élén és néhány napos, konstruktívként eladott magatartás után ellentámadásba lendültek. A kívülállók számára érthetetlen elv alapján a parlamentbe ültetett képviselőik (például Lázár János és Szijjártó Péter bekerült, ellenben Rogán Antal, Kövér László, Szalay-Bobroviczky Kristóf vagy Kósa Lajos nem) ugyanazokkal a nyilvánvaló valótlanságokkal – ahogy szajkózzák: „fantasztikus eredményekkel” – próbálják kábítani a népet, mint a kormányzásuk alatt.
Az egyik személyes kedvencem az 1,7 százalékos, az EU-átlagát meghaladó 2026 első negyedévi gazdasági növekedés, amely említésekor lazán átlépnek azon a tényen, hogy előtte 2022-től összességében stagnált a GDP. A másik ilyen meg az unión belül az öt legalacsonyabba tartozó éves infláció, a múlt jótékony homályába tolva, hogy előbb 2023 elején, majd 2025 elején messze a magyar fogyasztóiár-index volt a legmagasabb az EU-ban.
Szóval Orbánék úgy tettek, mint az a futballedző, aki egy méretes zakó után a következő mérkőzésre is ugyanazt a csapatot, ugyanazzal a taktikával küldi ki a pályára – kvázi az ellenkezőjére fordítva a győztes csapaton ne változtass elvét.
Pedig valamiért ellenük szavaztak vagy 3,4 milliónyian – de úgy tűnik, mintha ezen egyáltalán nem gondolkodnának el Orbánék. Ha elgondolkodnának, akkor nem illetnék az írásom elején idézett jelzőkkel a Magyar-kormány alaptörvény-módosítási javaslatait. Amelyek mindentől elvonatkoztatva valóban felvethetnének antidemokratikus aggályokat. Csakhogy nem szabad mindentől elvonatkoztatni. Például egy ilyen 2 év és 2 hónapos ténykedés után, mint amely során fék és ellensúly nélkül a kormánynak asszisztált Sulyok Tamás, számomra egyértelmű, hogy mennie kell. S ha ezt nem teszi meg magától, akkor ezért tenni kell valamit. Ahogy mondani szokták: rendkívüli helyzetekben rendkívüli intézkedések szükségesek – ezzel éppen az Orbán-kormány élt számtalan esetben. Csak remélni lehet, hogy utódja tényleg nem teszi tartóssá az átmenetit.
Mint ahogy abban is bízom, hogy a másik, a Fidesz által hevesen kritizált intézkedést, a parlamenti képviselői mandátumok 12 évben való maximalizálását még a négyéves ciklus végéig átgondolják Magyar Péterék. Azzal ugyanis én speciel nem értek egyet. Hiszen ily módon a „fürdővízzel” nemcsak a NER-ben vezérszerepet betöltött képviselőket „öntik ki” a parlamentből, hanem esetleg olyanokat is, akik korábban foglaltak helyet a T. Házban, a személyükhöz nem köthetők kétes ügyletek, de az új szabály életbelépése esetén meg sem kísérelhetik 2030-ban a negyedik ciklusra megválasztatni magukat.
Az MTVA kinyírásával, az M1 és a Kossuth rádió átmeneti elhallgattatásával viszont maximálisan egyetértek. Nemcsak jóérzésű állampolgárként, hanem újságíróként is. A szakma megcsúfolása volt, ahogyan az adófizetők pénzén a közmédia ezen két adója kiszolgálta a kormányt és a Fideszt. Most Orbán mégis a köztévé és a közrádió leállítását a tiszás önkény újabb lépésének, a tájékoztatás korlátozásának minősítette. S már meg is született a Stop Önkény szlogen – itt is feledve, hogy a patent, a Stop Soros és a Stop háború sem tudta megállítani (!) a történelmi bukást. Sőt alighanem csak elősegítette.
De nem csak itt hagy ki Orbánék memóriája. Lassan tíz éve ők meg a Népszabadságot nyírták ki – méghozzá örökre. Annak oldalvizén meg a szintén a Mediaworks által kiadott Világgazdaságtól engem rúgtak ki, mert mertem kritizálni a kormány tevékenységét és feltártam az MNB-alapítványok közpénzből való „fű alatti” létrehozását.
Érdekes módon akkor egyetlen fideszest sem hallottam aggódni a sajtószabadság megsértése miatt.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
