2p

A rendőrség szerint az aktivista a terrorizmusellenes törvényt szegte meg.

Őrizetbe vették a londoni rendőrök a városban demonstráló Greta Thunberget – írja a Guardian. Thunberg a rendőrség szerint a terrorizmusellenes törvényt szegte meg azzal, hogy a terrorszervezetté nyilvánított Palestine Action nevű kezdeményezést támogató táblát tartott magánál.

Kedden Londonban az Aspen biztosítótársaság előtt tartottak palesztinpárti tüntetést, amiért a cég szerződéses viszonyban van egy izraeli fegyvergyártó leányvállalatával. A rendőrség szerint a kora reggel érkező tüntetők egy része kalapácsokkal és vörös festékkel rongálta meg az Aspen biztosító irodaházát.

A tüntetők a brit börtönökben fogva tartott és éhségsztrájkoló palesztinpárti aktivistákkal való szolidaritásból szervezték a megmozdulást. Idén november másodika után ugyanis 8, korábbi palesztinpárti tevékenység miatt börtönbe zárt aktivista kezdett éhségsztrájkba, akik közül ketten már 52 napja éheznek, így kritikus állapotban vannak. Az éhségsztrájkolókat azért csukták be, mert betörtek az Elbit Systems nevű izraeli katonai cég brit kutatóközpontjába, illetve a brit légierő egy bázisára.

Greta Thunberg a helyszínen készült fotók szerint egy „Támogatom a Palestine Action foglyait. Ellenzem a népirtást” feliratú táblával jelent meg a helyszínen. A 2020-ban alapított, brit Palestine Action nevű palesztinpárti szervezetet idén júliusban tiltották be, azóta a brit terrorizmusellenes törvények megsértésének számít a szervezet tagjának lenni, vagy azt támogatni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!