2p

Május 30-ra javasolja összehívni a parlament rendkívüli ülését az ellenzék. Két napirendi pont lenne: Sulyok Tamás megfosztási eljárása és a külügyi tárcát ért hekkertámadás.

Összegyűlt a szükséges számú aláírás annak érdekében, hogy az Országgyűlés megindíthassa a megfosztási eljárást Sulyok Tamás ellen – közölte keddi sajtótájékoztatóján Dobrev Klára. Közölte, az indítványt az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, a Jobbik és az LMP képviselői írták alá, és azt javasolták, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumot ért orosz hekkertámadási botrányt is tárgyaló rendkívüli ülést május 30-án tartsák meg. (Frissítés: Kövér László házelnök kedden estére hívta össze a Házbizottság ülését, melyen azt fogja javasolni, a rendkívüli ülést május 31-én este 8 órakor tartsák meg.)

A DK európai parlamenti képviselője korábban azt állította, az új államfő korábban ügyvédként törvénytelenül segített magyar termőföldek külföldi kézre játszásában. A Sándor-palota cáfolta a vádakat.

Bár a kezdeményezésre még nem reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, az eddigi gyakorlat az volt, hogy az ilyen jellegű rendkívüli ülésekre a kormánypárti képviselők nem mennek el, azaz a napirend előtti felszólalások után a házelnök határozatképtelenség miatt az ülést berekeszti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!