„A Tudatos Vásárlók Egyesületének vezetői, dr. Gulyás Emese és dr. Dénes Júlia tavaly decemberben jártak először nálunk, a Fogyasztóvédelmi Albizottságban ez ügyben, most pedig Z. Kárpát Dániel, az albizottság ellenzéki elnökének javaslatára közös, minden képviselő által támogatott határozatot fogadtunk el” – írja Tordai Bence Facebook-oldalán.
Ezzel megnyílt a politikai út afelé, hogy a Gazdasági Bizottság, majd a teljes Országgyűlés is, pártállásra való tekintet nélkül, elfogadja az egészség- és környezetkárosító vegyianyagok kiiktatását az életünk minél több területéről.
Ilyen az, amikor egy minden józan ember által támogatott zöld ügy végre sikerre jut! – teszi hozzá a Párbeszéd-frakció képviselője.
Hozzáteszi: a biszfenolok betiltásáról szóló kiadvány címlapján azért vannak bugyik, mert éppen a női és kislány fehérneműkben vannak leggyakrabban hormonkárosító biszfenolok!