3p

A 28. héten még egyszer utoljára nagyot villant a foci-Eb, hiszen rengetegen voltak kíváncsiak a torna végeredményére.

A tomboló nyárban a szokásos tévés uborkaszezont mostanában egyedül csak a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései bolygatták fel, így nem meglepő, hogy a kereskedelmi csatornák a hétköznapokra fékezett habzású műsortervekkel készültek. Az RTL főműsoridős programjának első érkezője az ’A mi kis falunk’ volt, 304 ezres átlagos nézőszámmal iratkozott fel a listára, a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos, 18-49 éves korcsoportjában pedig egy adás jellemzően 91 ezer nézőt vonzott, 11 százalék körüli közönségarány mellett.

A TV2 ezúttal is a Kasza Tibi vezetésével érkező Szerencsekerék adásait indította csatába, ezek pedig a teljes lakosság körében ezúttal is lenyomták a riválist, hiszen átlagosan 513 ezer ember nézte a műsort. A kiemelt kereskedelmi korcsoportban ez a fölény azonban jócskán csökkent, és 98 ezres nézőszámával épphogy megelőzte a versenytársat, 13,5 százalék körüli közönségaránnyal.

Újabb focis héten vagyunk túl
Újabb focis héten vagyunk túl
Fotó: Pixabay

Minden a foci

Egy pillanatra sem volt kérdés, hogy a hét legjobb nézettségű műsora mindkét kategóriában a németországi foci-Eb döntője lesz, csupán a győzelem mértéke volt kérdéses.

A spanyol és az angol válogatott komoly csatát vívott, amelyből végül Spanyolország került ki győztesen. A fordulatos döntőt összesen 1,32 millióan nézték Magyarországon vasárnap este, ez nem meglepő módon toronymagasan a hét legjobb nézettsége lett, összességében pedig a 2024-es év harmadik legjobbja.

A meccs mindent vitt a 18-49 évesek körében is, hiszen a szegmensben 507 ezer néző ült a képernyők előtt, több mint 48 százalékos közönségarány mellett – itt sem volt kérdés egy pillanatra sem a heti győzelem.

A 28. hét dobogója összességében is a foci-Eb utolsó mérkőzéseiből állt össze, ugyanis a második és a harmadik helyre a két elődöntő került be:

  • a Spanyolország-Franciaország találkozót 951 ezren,
  • míg az Anglia-Hollandia összecsapást 925 ezren látták.

Nem tudtak labdába rúgni hétvégén a kereskedelmi tévék

Vasárnap este rendezték az Európa-bajnokság döntőjét, így a hétvége legfőbb attrakcióját is ez jelentette. A kereskedelmi csatornák mérkőzését az döntötte el, hogy hol sikerült jobban a filmválasztás. A győztes a hétvégi filmek közül összességében a TV2 által szombatra választott ’Tomb Raider’ lett, ezt 260 ezren nézték.

Utoljára nyert nagyot a közmédia

A párizsi olimpia kezdetéig egészen biztos, hogy egy darabig nem fogjuk látni a közmédia semelyik csatornáját sem a legjobb nézettségű adók közt, hiszen a hagyományos helyzetben az is ritka, hogyha érdemben mérhető számokat tudnak felmutatni. A foci-Eb fináléjának és elődöntőinek köszönhetően azonban a 28. héten tarolt az M4 Sport: a 18-49 évesek kiemelt kereskedelmi korcsoportjában, az átlagos napi közönségarányok harcában a két kereskedelmi csatorna fölé kerekedett, és 15,6 százalékával simán megelőzte az RTL és a TV2 által hozott 8,8, illetve 10,8 százalékot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!