2p

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke – akit korrupciós bűncselekményekkel vádolnak – nem áll le.

Július végén alapították azt az épületfelújítással foglalkozó céget, amelyben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke is tulajdonos lett – értesült a hvg.hu.

Az T&B Future Kft.-t július végén alapította két magánszemély, Bozóki Eleni és Terebesi Csaba, Schadl György pedig augusztusban szállt be a vállalatba egymillió forinttal. A taggyűlési jegyzőkönyv szerint a tulajdonvásárlásról szóló üzletet a házi őrizetben lévő Schadl György otthonában kötötték: a megállapodás értelmében a három tulajdonos egyaránt 33 százalékos szavazati aránnyal rendelkezik, az esetleges nyereségből pedig szintén egyenlő mértékben részesülhetnek.

„Általános felújításokat végzünk majd” – mondta el a lapnak korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt Schadl, aki a többi tulajdonosról azt mondta, hogy két régebbi ismerőse mellé társult be. A várható megbízások nagyságával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd, hanem alapvetően lakossági és kisebb ipari ingatlanok esetében vállalnánk szigetelési, felújítási munkákat”.

Schadl Györgyöt az ügyészség azzal vádolja, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle, összesen legalább 83 millió forintot. A vádirat szerint az akkor még fideszes államtitkár cserébe azt vállalta, hogy Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a végrehajtói kinevezéseket. A végrehajtói kar elnöke – a vádirat szerint – ezt abból a pénzből finanszírozta, amit azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. A vád szerint így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert. Schadl György a bíróságon rendre tagadta az ellene felhozott vádakat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!