2p

A miniszter szerint politizálni nem a gátakon kell.

„Ami sok, az sok, elég a kisstílű hazudozásból! Magyar Péter becsmérli a Magyar Honvédség képességeit, ezáltal azokat a katonákat, akik a gáton állják a sarat” – írta ki Facebook-oldalára Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Szerinte „szégyenletes, hogy amikor egy egész ország összekapaszkodik és helytáll a gátakon, az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfő délelőtt arról kérdezte a közösségi médiában Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy miért csak a civilek ezrei vannak a gátakon? Akkor azt írta: „Hol vannak a magyar honvédség katonái? Csak óriásplakátokon? És az állandóan emlegetett tartalékosok?”

Vélhetően erre reagálva Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: „több száz katona, számtalan eszközzel, az ország több településén dolgozik azért, hogy elkerüljük a bajt, és minden magyar biztonságban hajthassa álomra a fejét. (...) Politizálni nem a gátakon kell, arra ott a Parlament.”

Alig három nappal korábban a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás nevezte notórius hazudozónak Magyar Pétert: 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!