2p

273 gyermekvédelmi dolgozót világítottak át az állami intézményekben

Bár csaknem három hete lezárult az állami gyermekvédelmi intézmények vezetőinek két hónapon át tartó átvilágítása, amelyet az elnöki kegyelmi botrány nyomán indítottak, ennek eredményét egyelőre titkolják, így azt sem tudni, van-e egyáltalán olyan, aki megbukott a teszteken - írja a Népszava.

A munkáltató dönt majd annak a gyermekvédelmi intézményvezetőnek a sorsáról, akinek az alkalmasságával összefüggő minősítése ezt indokolja – ezt válaszolta Komjáthi Imre szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére a Belügyminisztérium államtitkára. Rétvári Bence a „Hol tart és mit mutat a gyermekvédelmi intézményvezetők és intézmények átvilágítása?” címmel megfogalmazott érdeklődésre azt is leírta, hogy az április 15-étől június 14-ig tartó, két fordulós átvilágítás kizárólag az állami fenntartású intézmények vezetőire terjedt ki, az egyháziakra nem.

Az összesen 273 szakembert érintő pszichológiai vizsgálat elsődleges célja a „gyerekek védelmének legmagasabb szintű szakmai garanciájának biztosítása” volt. A vezetői kompetenciákat tesztekkel, helyzetgyakorlatokkal, interjúkkal, a pszichológiai minimumfeltételek vizsgálatával nézték. Végül, az alkalmasságot „a folyamatban közreműködő klinikai szakpszichológusokból álló bizottság” minősíti.

Rétvári Bence a válaszban kitért arra is, hogy az egyházi intézmények irányítóit egy másik jogszabály, a július 1-től hatályos törvény alapján világítják át, ám ennek a „feltételrendszerét” még nem dolgozták ki. A válaszból kiderül az is, hogy

nemcsak személyi, hanem intézményi ellenőrzés is volt, 530 gyermekvédelmi szakellátást biztosító helyszínen volt ellenőrzés, ám ennek értékelése még nem történt meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!