2p

Igyekeznek mindenkit megnyugatatni, hogy rajta tartják a szemüket az érintetteken. 

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a NER-es vagyonmenekítés ügyében – közölte kedden az Országos Rendőr-főkapitányság. Hangsúlyozták, hogy „egyelőre feltételezett” vagyonmenekítést vizsgálnak, tehát

a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet – írja az MTI.

A Btk. hűtlen kezelésről szóló passzusára is hivatkoznak, de kitértek arra, hogy a vonatkozó paragrafus hatodik bekezdés a) pontja szerint minősülő esetről lehet szó, vagyis különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanújával zajlik a nyomozás ismeretlen tettes ellen.

A különösen jelentős vagyoni hátrány a jogi szakzsargonban 500 millió forint feletti összeget jelöl.

A Rendőrség körültekintő eljárásokat ígér
A Rendőrség körültekintő eljárásokat ígér
Fotó: police.hu

A rendőrség emellett további lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítása érdekében, saját információkra alapozva, előkészítő eljárásokat is folytat, melyeket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda koordinálja. Azt is hangsúlyozták, hogy a rendőrség minden körülmények között törvényesen, a jogszabályoknak megfelelően jár el.

„A jelen eljárásokban megakadályozni kívánt átutalások, pénzügyi tranzakciók esetén is biztosítani kell a legális kereskedelem lehetőségét, még azok számára is, akiknél felmerülhet valamilyen visszaélés gyanúja. A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza –, amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben” – jelentették ki, egyben jelezték, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak.

Magyar Péter miniszterelnök-jelölt egy szombaton este publikált videóban felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, hogy tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!