2p

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint aktív és volt országgyűlési képviselők is vannak az ukránok által befolyásolt személyek között.

A Nemzetbiztonsági Bizottság legutóbbi, július 2-i ülése után a testület jobbikos elnöke, Sas Zoltán egy Facebook-bejegyzésben informálta a nyilvánosságot az ukrán kémbotrány legfrissebb részleteiről – szúrta ki az Index.

Sas a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy csak olyan ügyekben adhat tájékoztatást, amelyekről hivatalos információval rendelkezik a titkosszolgálatoktól, de leszögezte, hogy minden olyan témát és információt megoszt a széles körű közvéleménnyel, amire lehetősége van.

A jobbikos politikus szerint az ülésen a polgári titkosszolgálatok részletesen bemutatták a kémbotrány egyes folyamatait, állítása szerint sikerült megismerni az ukrán hálózat törekvéseit és a befolyásolt személyek körét is a feltáró munka során.

Sas Zoltán közösségi oldalán közölte az információkat
Sas Zoltán közösségi oldalán közölte az információkat
Fotó: Facebook

A befolyásolt személyek között aktív és volt országgyűlési képviselőket, médiamunkatársakat, gazdasági szereplőket, valamint a kormányzati intézményrendszer alkalmazottjait is sikerült beazonosítani – jelentette ki a testület elnöke, konkrét nevek vagy utalások nélkül.

„Ezen kívül a szolgálatok tételesen ismertették az orosz–ukrán és a közel-keleti konfliktusok aktualitásait, velük együtt azt is, hogy ezek miként hatnak a világban zajló eseményekre” – tette még hozzá posztjában Sas Zoltán.

Az ukrán kémbotrányként elhíresült ügy május elején robbant ki, amikor az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy az ország történetében először lelepleztek egy külföldi ügynökhálót: a bejelentés szerint magyar kémeket azonosítottak, akik többek között azt térképezték fel, hogyan fogadná Kárpátalja lakossága, ha magyar csapatok vonulnának be a területre békefenntartónak. Ezt követően diplomáciai háború robbant ki a magyar és az ukrán fél között kitoloncolással, látványos utcai elfogással, a Fidesz pedig azóta is igyekszik összekötni az ukrán kémtevékenységet a Tisza párttal. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!