5p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

A momentumos polgármester lelép a színről, utódja a fővárosi Fidesz frakcióvezetője vagy a DK budapesti elnöke lesz Újpesten. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező párharcait mutatjuk be.

Nagyjából megjósolhatatlan, hogy ki lesz Újpest következő polgármestere. Illetve két dolog biztos: a IV. kerületben új polgármester bizonyíthat, mert az eddigi polgármester nem indul, a győztes pedig a fideszes Wintermantel Zsolt és a DK-s Trippon Norbert párosa közül kerül majd ki. Régi meccs ez kettejük között Újpesten. Dörzsölt politikusokról van szó, elég csak megemlíteni, hogy Wintermantel volt is már korábban Újpest polgármestere, jelenleg pedig a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Trippon pedig jelenleg alpolgármester a kerületben, valamint a DK budapesti elnöke.

Újpest eléggé kiszámíthatatlan terep. Itt 1990-től 2010-ig, tehát öt cikluson át Derce Tamás volt a polgármester, aki SZDSZ-es kezdetek után az Újpestért Egyesület színeiben politizálva egyre inkább a Fidesz felé húzott, majd 2010-től 2019-ig Wintermantel Zsolt vette át tőle a stafétát. Közben pedig az országgyűlési választásokon rendre balos képviselőt választott a kerület, jelenleg is a DK-s Varju László az újpestiek hangja a parlamentben.

Az Újpest stadionja
Az Újpest stadionja
Fotó: MTI

Ez lesz a harmadik összecsapás Wintermantel Zsolt és Trippon Norbert között, az eddigi kettőt a fideszes politikus nyerte 2010-ben és 2014-ben. A harmadik csata elmaradt 2019-ben, mert a kerület az összefogásos egyezkedés eredményeként a Momentumé lett és általános meglepetésre az addig teljesen ismeretlen Déri Tibor 50 százalék feletti eredménnyel legyőzte a meglehetősen csalódott Wintermantelt, aki 45 százaléknyi szavazatot kapott. Menekültek is a fideszes pártkatonák a városházáról: 40 ember mondott fel az újpesti városházán, még Déri Tibor hivatalba lépése előtt. A felmondók között volt az aljegyző, de titkársági dolgozón keresztül a gépkocsivezetőig terjedt a felmondottak sora.

A momentumos társaihoz hasonlóan jószándékú, de tapasztalatlan ifjú polgármestert aztán hamar bedarálta a helyi DK. Már 2 éve lehet tudni, hogy Déri Tibor nem indul újra a választáson 2024-ben, ennek megfelelő is volt a politikai súlya. Az újpesti polgármester 2022 szeptemberében tájékoztatta döntéséről a hatpárti frakciót, és családi okokra hivatkozva nem indul el újra a polgármesteri címért. A szövetséges pártok a ciklus végéig biztosították a képviselő-testületi többséget és az önkormányzati döntésképesség feltételeit, mindeközben pedig megkezdték a felkészülést a 2024-es önkormányzati választásra. Meg is nevezték, hogy ki lesz két év múlva a közös jelölt: az eredetileg szocialista, de a DK-ba átigazolt Trippon Norbert, aki 20 éve helyi képviselő és a második ciklusát tölti alpolgármesterként.

Wintermantel és Trippon is jól tudja, hogy a választást döntően a nyugdíjasok döntik el, rutinosan és gátlástanaul udvarolnak is nekik.

Rekordszámban vették át a nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásban részesülő újpestiek, összesen 20 209 fő az Újpesti Megbecsülés Program vásárlási utalványait

- jelentette be a DK-s jelölt. A vásárlási utalványok osztogatásának azonban nincs vége: május 26-ig a gyerekeket nevelő újpesti családok kapnak gyerekenként 6000 forintot. Persze Wintermantel Zsolt sem riad vissza egy kis osztogatástól: 

Nagyon sokan szeretik és mind a mai napig használják az újpesti bevásárló táskát. Ilyenekbe kapta a több mint 20000 újpesti nyugdíjas az ajándékcsomagot. Évente kétszer! Ezt is újra be fogjuk vezetni

- szól a fideszes politikus ígérete.

Wintermantel Zsoltnak nagyjából két szálon fut a kampánya. Az egyik szálon azt próbálja bizonygatni, hogy 2010 és 2019 között, tehát amikor ő volt a polgármester, akkor mennyi minden szép és jó dolog történt Újpesten, például felújították az összes gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőt. A fideszes politikus kampányának másik szála pedig a lejáratás és a központi fideszes narratíva helyi kivitelezése. Ez nagyjából kimerül abban, hogy Trippon Norbert meglepő módon Gyurcsány Ferenc embere és gyanús körülmények között kivásárolták a Momentum színeiben polgármesterséget nyerő Déri Tibort. Fő ígérete szerint újra lesz kórház Újpesten.

Trippon Norbert pedig az utalványosztás mellett klasszikus kampányt tol. Naponta posztol az eredményekről: felújítottak egy játszóteret, megérkeztek az automata öntisztító wc-k a Szilas parkba, lebetonoztak egy 300 méteres útszakaszt a gigantikus újpesti lakótelepen, kiültették az egynyári virágokat, felújítottak parkolókat és elültettek 243 új fát. A baloldali politikus alapvetően káposztásmegyeri, és tény, hogy az ottani lakótelep az egyik leggondozottabb a fővárosban.

Ellenfeleink lejárató propagandatámadásokat indítottak, és fognak is indítani a városvezetés ellen. Hataloméhségükben fel akarják forgatni békésen fejlődő, zöldülő városunk, Újpest és közösségünk nyugalmát

- fogalmazott a DK-s politikus.

Kettejük csatájába senki nem szólhat bele, de kérdéses, hogy a kutyapárti jelöltre végül hány százaléknyi szavazat érkezik. Nem lenne meglepő, hogy a Fidesz-DK szembenállásból sokaknak elege lenne Újpesten is. Az biztos, hogy újpesti focicsapat életében új éra kezdődik, hiszen az eddigi belga tulaj távozik, helyére pedig az erős NER-es bekötéssel rendelkező Mol érkezett. Egy hosszú történet az újpesti Tungsramnál is véget ért 2022-ben, de ott nem érkezett NER-es megmentő és több száz ember vesztette el az állását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!