A Magyar Katolikus Lexikon szerint minden jobbfajta birtokos megkapta a táblabírói címet, ezért összlétszámuk a Magyar Királyságban mintegy nyolc-tízezer lehetett. Azután 1848-ban a honi feudalizmus felszámolásának első lépésével, a jobbágyság felszabadításával és az úriszék megszüntetésével lassan a feledés homályába merült. Legfeljebb Jókai Mórnak az 1850-es évek közepén írt könyvében (A régi, jó táblabírák) lehet még róluk olvasni.
Mostanában azonban mintha – előbb búvópatakként, aztán – egyre erősebben újjáéledne a Gens Tablabirensis, a táblabírák nemzetsége.
Hogy ne beszéljünk (írjunk) rébuszokban, először nézzük meg, kik is ezek a mai leszármazottak.
Először is egy világra szóló hungarikum, a demokratikus állam-feudalista alakulat szerves része, amely az EU-ban mindenképpen, de talán még a földkerekségen is egyedülálló képződmény.
Jellegzetessége a törvény- és szabálykerülés, mi több: a negligálása is mindannak, ami a társadalom és az egyén szabadságának érzékeny egyensúlyát biztosítaná.
Fotó: Depositphotos
Tévedések elkerülésére: efféle egyének mindenütt voltak-vannak-lesznek: szabadabb és kevésbé szabad, fejlettebb és kevésbé fejlett, demokratikusabb és kevésbé demokratikus országokban (vagy ahogy a közszájon forgón népi-nemzeti bölcsesség megállapítja: hülyék mindenhol vannak). A baj csak az, hogy a Gens Tablabirensis – a továbbiakban: GT – afféle társadalmi alakulatként másutt nem nagyon található.
Nézzük meg ezt a társadalmi méretű hungarikumot közelebbről! Ha már társadalmi méretről, jellegről van szó, akkor azt kell mindenekelőtt észrevennünk, hogy valódi, feudálisan építkező, haladó hagyományt figyelhetünk meg.
Piramisszerű a felépítése (leépítésről egyelőre szó sincs), legalul helyezkednek el a legszámosabb alsófokú táblabírák.
Utánuk következnek a középfokúak, jóval kevesebben, de azért ugyancsak számosan (mint a régi pásztor-társadalmakban a számosállat-tulajdonosok). Fölöttük találhatjuk a hungarikumon belüli speciál-hungarikumot, a NER(bla)blabírákat, végül a csúcsok csúcsát, az egyedülálló különlegességet, a nemzetközi tábla(b)írót. Ez ugyanis egyszemélyes kategória.
Akkor most lássuk a tartalmakat és a jellemzőket! A felsorolt neofeudális kategóriákba tartozó összes táblabíró egyöntetű (vagy ahogy Karinthy Frigyes nyelvújította: önegytetű) jellemzője egy sajátos látásmódon alapuló cselekvés, vagy cselekvés-sorozat. A sajátos látásmód azt jelenti, hogy látják ugyan a táblát, ismerik a vonatkozó rendelkezést, jogszabályt, vagy törvényt, de tesznek rá. Negligálják. FELÜLBÍRÁLJÁK. Merthogy ők tábla-, rendelkezés-, jogszabály-, és törvény-felülbírák. Márminthogy ők állnak az említett szabályokon felül, és nem fordítva.
Rájuk nem vonatkozik. Csak mindenki másra. Mondjuk: a tökkelütött szabálykövetőkre.
Nézzünk példát az alsó kategóriában! Útkereszteződésben piros a lámpa. Az alsófokú táblabírói nemzetségbe (GT) tartozó delikvens függetlenül attól, hogy sűrű forgalom keresztezi az útját, vagy sem, átcaplat a túloldalra. Legfeljebb, ha a fékezni kénytelen jármű vezetője rádudál, még neki áll feljebb. E kategória kiemelkedő fazontípusai esetleg megállnak az út közepén és vitába fognak a jármű vezetőjével. Alcsoportjuk az a kategória, amelynek tagjai úgy tesznek, mintha nagyon sietős dolguk lenne, mikor átfutnak a túloldalra, majd a járdára lépve kényelmes lassúsággal sétálnak tovább. Talán abban reménykednek, hogy bátor tettük és szabadságjogaik védelmezése jutalmául feljebb kerülhetnek egy kategóriával.
Ebben a kategóriában azok találhatók, akik maguk is járművet vezetnek, tapasztalatok szerint átjárás van a legalsó kategória és az alsó-közép kategória közt. Ugyanis hasonlóképpen viselkednek a jelzések és táblák megpillantásakor. Vagy meg-se-pillantásakor (a már említett sajátos látásmód miatt). Ez a kategória annyival magasabb rendű, mint az alatta levő, hogy táblabírói viselkedésével már nemcsak a saját életét veszélyezteti, hanem másokét is.
Itt is vannak alkategóriák. Például az a fajta, amelyik a vasúti kereszteződés jelzéseit, tábláit bírálja felül. Ekkor azon kívül, hogy a saját és utasai életét teszi kockára, a hirtelen fékezésre kényszerülő vonat utasaiét is. A másik kategóriáról szólva elég az Árpád hídi (többnyire halálos kimenetelű) száguldozásokat említeni. Számos további alkategória van még (büntetőfékezés, ittas-, és drogos vezetés, műszakilag alkalmatlan járművel a forgalomban, stb., stb.).
A következő, magas kategória a NERbla bírák (sőt, NERblabla) bírák klubja.
Ide bekerülni igazán kevesek kiváltsága, de nem lehetetlen. Aki ide jut, az nem csak egy-két, vagy néhány tucat honfitársa életét veszélyezteti, hanem falvak, városok, országrészek lakosainak életét is. Nézzünk példát! Természetvédelmi területek, vízpartok évszázadokon-évezredeken keresztül megtartott, megóvott egyensúlyának drasztikus megváltoztatása, felszámolása, megszüntetése. Konkrét példa: Fertő tó, Balaton. Erdőirtások, fakivágások, nádasok megszüntetése. Mindez önös célból, saját hasznára, a köz ártalmára.
Az alsóbb kategóriákban is előfordul az a táblabírói cselekvés sorozat, amelyet a köznyelv a „megoldjuk okosba” fejezet alá sorol.
Ez valamivel szerényebb, szegényesebb (vagy ahogy Móra Ferenc írta az 1920-as, 30-as években: a célszörű szögény embör) viselkedési formája annak, amit a NERbla bírók klubjának tagjai csinálnak. Ők ugyanis, ha kiderül a tábla (törvény, jogszabály, rendelkezés) semmibe vétele, akkor előbb nekifognak a jogi csűrés-csavarás lehetőségének – ez a NERblabla kategória – aztán ők is megoldják okosba. Vagyis utólag igazítják hozzá a táblát (törvényt, jogszabályt, rendelkezést), mégpedig jogállamilag törvényesen, parlamenti többséggel.
Mindezek után eljuthatunk arra a szintre, amiről a régi táblabíró világ talán álmodni sem mert. Ez a már korábban említett egyedi, egyedülálló, nemzetközileg különleges és szinte utánozhatatlan, követhetetlen kategória: a nemzetközi tábla(b)író. Aki nemcsak bírálja és felülbírálja a bármilyen táblát (törvényt, jogszabályt, rendelkezést), ezenkívül a nemzetközileg elfogadott diplomáciai diszciplínát, nemcsak felülemelkedik ezeken (mert ő olyan kiváló egyéniség), hanem ha mindez alatta marad az ő elvárásainak, akkor a cselekvés útjára lép.
Ő maga írja a táblát (törvényt, jogszabályt, rendelkezést). Nincs szüksége megbeszélésre, egyeztetésre, törvényhozó testületre: mindez csak időpocsékolás. Még a látszatra sem kell adni.
Nézzünk példát? Lássunk egy útitervet. Kijev, Moszkva, Peking, Washington.
S hogy mindehhez mi ad erőt, bíztatást, felhatalmazást? A táblabírák nemzetsége. Pártállás, vallási hovatartozás, anyagi különbségek nélkül. Amíg adják, adjuk, addig mindez virul. Lehet rá építkezni, hiszen hungarikum.
