2p

Az Országgyűlési Őrségnek sok dolga volt.

A hvg.hu cikke szerint csaknem 1,2 millió belépő személyre, 552 ezer levélre és csomagra, tűzriasztásokra és rosszullétekre is figyelnie kellett az Országgyűlési Őrségnek, akik egy év alatt csaknem kétezer veszélyes eszközt vettek el a parlamentbe érkezőktől. Emellett ugyanennyi jogellenes cselekmény miatt is intézkedniük kellett a Kossuth téren.

A portál hozzátette, rendbontó országgyűlési képviselőt ugyan még nem kellett erőszakkal kivezetniük a parlamenti ülésteremből, de például az Országgyűlési Őrség tagjai a robbanásgyanús küldeményektől a tűzriasztáson és az életmentési feladaton át a drónos légtérsértésig mindenféle kihívásokkal találkoztak. 

Bőven akadt dolga az őrségnek
Bőven akadt dolga az őrségnek
Fotó: Depositphotos

A cikk emlékeztetett, az Országgyűlési Őrség a feladatai teljesítéséről évente beszámolót készít, amit a következő év tavaszán tárgyal az illetékes parlamenti bizottság. Mint írták, a 2023-as év részletes adatait tartalmazó jelentés időben elkészült ugyan, de a megvitatása sokat csúszott: csak december 10-én fogadta el a honvédelmi és rendészeti bizottság.

A konkrét számok szerint a parlamentben 146 597 belépést tettek ki a munkába igyekvő képviselők, vendégek és szakértők, a többség, 577 337 fő “idegenforgalmi céllal” – magyarán turistaként – érkezett az épületbe az Országház Látogatóközpontján keresztül.

2023-ban 552 030 küldemény „biztonságtechnikai átvizsgálásáról” számolt be az Országgyűlés Őrség, közülük tíz, „kockázatot jelentő” küldeményt emeltek ki, egy esetben szükség volt tűzszerész kirendelésére is. Az őrséghez 2023-ban 658 hibás, vagy beavatkozást nem igénylő riasztás érkezett, de volt 146 éles jelzésük is, ebből 3 éles tűzeset volt, amiket külső segítség nélkül elhárítottak, átlag 2,92 perces kiérkezési és beavatkozási szintidő mellett. Az őrség tagjai 23 esetben vonultak elsősegélynyújtásra, 7 esetben életmentést is végeztek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!