A politikus arról számol be Facebook posztjában, hogy vasárnap „este újra elakadt a 78-as a Nefelejcs utcában — ahogy lassan minden nap. Csak szeptemberben, októberben és novemberben 66 alkalommal akadt el ez a járat, míg a 74-es hetvennyolcszor a Dohány vagy a Wesselényi utcában — három hónap alatt 11 ezer (!) percen át volt akadályozva a trolik közlekedése.”
A forgalmi renddel is gond van
„Persze, megoldás lenne az elszállítás és a szigorúbb rendészeti fellépés is – de ahol ilyen mennyiségben történik ez meg, ott a forgalmi renddel is gond van. Az autóink nőnek, egyre több a városi terepjáró és furgon, és a korábbi parkolási rend ma már fenntarthatatlan. Ezért is kezdeményeztem a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére a Podmaniczky Mozgalom nevében azt, hogy ezeken az utakon módosítsuk a forgalmi rendet, hogy ne akadjanak el a trolik gyakorlatilag minden áldott nap — ha már évek óta nem történt semmilyen intézkedés ezügyben, pedig a probléma régóta ismert,” — folytatja Vitézy Dávid.
Van javaslat a tarsolyban
„Hétfőn szakbizottság előtt, szerdán a Fővárosi Közgyűlés előtt a javaslat, amely elrendeli, hogy a BKK és a Budapest Közút vegye elejét az állandó beparkolásoknak – bízom benne, hogy elnyerjük a szavazótöbbség támogatását! A közösségi közlekedést választó budapesti többség ugyanis ezt érdemli,” — zárja sorait a politikus.