2p

A Facebook-oldalán vádaskodik legyőzőjével, Karácsony Gergellyel szemben.

Karácsony Gergely már a választási kampány alatt is tisztában volt azzal, hogy jelentős adósságba kerül a főváros az agglomerációs megállapodás miatt, de ezt szándékosan elhallgatta a választói elől - írja a Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

A főpolgármester-választást az újraszámlálás után is 41 szavazattal elveszített politikus úgy véli, a Fővárosi Önkormányzat olyan adósságspirálba keveredhet, amelyből – kormányzati támogatás és a szerződés újratárgyalása nélkül – nem biztos, hogy lesz kiút. Emlékeztetett, hogy a főpolgármester május 21-én, a Fővárosi Közgyűlés hatáskörét elvonva döntött a Budapesti Közlekedési Központ 50 milliárd forintos likviditási válságának kezeléséről.

Vitézy Dávid szerint a főváros adósságspirálba keveredhet
Vitézy Dávid szerint a főváros adósságspirálba keveredhet
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Vitézy azt írja, Karácsony Gergely a kampány hajrájában

„elhallgatta, letagadta a nyilvánosság előtt”, hogy az agglomerációs megállapodás pénzügyi problémákat okozhat, pedig „pontosan tudta, hogy mekkora a baj”.

Szerinte az agglomerációból féláron ingáznak az utasok, jelentős bevételkiesés keletkezik, amit viszont valakinek meg kell fizetni. Emlékeztetett, hogy már januárban – amikor Karácsony Gergely és Lázár János megkötötték az agglomerációs szerződést – jelezte aggályait, de nem kapott érdemi reakciót, mert a legtöbben jónak látták, hogy olcsóbb lesz a közlekedés.

Vitézy azt írja, a tartozást a kamatokkal együtt jövő márciusban, az iparűzési adóbevételekből törlesztené vissza a főváros. Szerinte ez azt jelenti, hogy a 2025-ös év eleve 50 milliárdos mínusszal indul. A korábbi közlekedésért felelős államtitkár hozzáteszi: az árcsökkenéssel nem járt együtt utasszám-növekedés, így arra lehet következtetni, hogy komoly bevételkiesés keletkezhetett. Mint írja, ha az állam nem segít, és fenntartja az eddigi adóelvonásokat, akkor hosszú távon nagy problémák lehetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!