2p

Robbanásszerűen terjed az 50 forintos betéti díjas italos palackok és dobozok visszaváltása, ami azt mutatja, hogy a magyarok nagyon gyorsan ráálltak az újdonságra. Gondok azért vannak.

Alig egy hónapja működik a kötelező visszaváltási rendszer (deposit refund system – DRS), ezért nem meglepő, hogy vannak még gyerekbetegségei – írta a hvg360. Ennek ellenére máris napi 2,5 millió italos dobozt és palackot váltanak vissza a magánszemélyek és a cégek. Ez persze még kevés a célok eléréséhez.

Évente több mint hárommilliárd darab, a DRS hatálya alá tartozó doboz és palack kerül forgalomba, és az EU előírása alapján 2025-re a PET-palackok 77 százalékát, 2030-tól a 90 százalékát kell minden tagállamban begyűjteni. Az előbbihez naponta átlagosan 6,3 millió, az utóbbihoz 7,4 millió darabot kellene visszaváltani. A Mol-leányvállalata, a Mohu Zrt. ugyanakkor bizakodó, mert nem vártak ilyen meredek felfutást, szerintük augusztus első heteiben meglehet a napi hárommilliós visszaváltás. A vendéglátósok és a kézi visszaváltó pontként működő (automatával nem rendelkező) kisboltok egyelőre csak tanulják az új szisztémát. Emiatt néha furcsa helyzetek alakulnak ki. Ezek egy része vélhetően ügyeskedés, de az esetek többségében arról lehet szó, hogy még senkinek sem tiszta, mit kellene pontosan csinálnia.

Nagyüzem a palackelnyelő automatáknál
Nagyüzem a palackelnyelő automatáknál
Fotó: Mohu / Repont

Egy, a HVG munkatársa által egy kávézóban kapott számlán például, noha helyben ivott, az ital ára mellett az 50 forintos visszaváltási díjat is felszámolták. Pedig helyben fogyasztáskor ezt a jogszabály is tiltja, ha pedig az étterem vagy a kávézó odaadja a palackot, abban az esetben külön tételként, nullaszázalékos áfával kell elszámolnia a díjat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!