2p

Ha néhány kilométerrel arrébb esik le ugyanez az eső, akkor most óriási lenne a baj. Így csak nagy.

A KARD blog rendszeresen közöl hasznos áttekintéseket, elemzéseket az árvízhelyzet alakulásáról. Kedd reggeli bejegyzésükben arról írnak, hogy „döbbenetesen pontosnak” bizonyultak a Boris ciklonra kiadott, az időjárási modellekből számolt előrejelzések. A valós adatok és az előrejelzések is nagyjából 400 milliméterre tették a lehulló csapadék maximális értékét (csak a miheztartás végett: ez négyzetméterenként 400 liter vizet jelent, ez Magyarországon területtől függően egy fél, illetve egy egész évnyi átlagos csapadékmennyiségnek felel meg).

Egy dologban viszont kicsit tévedett a modell: a csapadék maximális kihullása a számoltnál valamivel (mintegy 50-100 kilométerrel) nyugatabbra következett be. Ez a modell pontossága szempontjából nem nagy eltérés, azonban nagyon fontos következményekkel járt.

„Az előrejelzés szerint a kihullás 85 százaléka a Duna vízgyűjtőjére esett volna. Ha ez válik valósággá, akkor Bécsben elsősorban az Alpok felől érkező vízfolyások villámárvize vált volna kezelhetetlenné (így is majdnem), de Pozsony és a magyar Duna-szakasz is bőven rekordárvizet kap (aminek a mostani előrejelzés alatta marad). Nem ez történt: a durva csapadékmaximum kb. fele áttolódott az Elba csehországi vízgyűjtőjére (felkészül Drezda), és miközben Lengyelország így is sokat kapott, az eredeti modell szerint az még durvább lett volna"

– fogalmaz az írás. A két csatolt térképen az előrejelzett és a megvalósult csapadékmennyiségek láthatók, a szaggatott vonal pedig azt a területet jelzi, ahonnan Budapestre érkezik a lehullott eső. Ebből is jól látható a blog szerint, hogy ez a kisebb előrejelzési pontatlanság

„nekünk nagyon jól, a németeknek elég rosszul jött".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!