2p

"Nincs miről tárgyalnunk", mondta a magyar delegáció látogatásáról a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke.

A 444 vette észre, hogy a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, Erkki Tuomioja nyilatkozott a Demokraatti című finn lapnak a NATO-csatlakozás ügyében hamarosan Svédországba és Finnországba látogató magyar delegációról.

"Nincs miről tárgyalunk a küldöttséggel és nincs mit megmagyaráznunk"

- mondta a politikus, aki korábban 2000 és 2007, valamint 2011 és 2015 között is finn külügyminiszterként szolgált. Tuomioja azt is kijelentett, hogy a küldöttséget ő nem a magyar parlament, hanem az Orbán Viktor vezette Fidesz pártküldöttségének tekinti.

A magyar küldöttség kizárólag kormánypárti politikusokból áll majd hiszen Hende Csaba mellett Győri Enikő, Németh Zsolt és Schaller Baross Ernő lesznek a tagjai, és célja elméletileg az lenne, hogy eloszlassa a kormánypárti kéviselők váratlanul, Orbán Viktort is meglepő módon felmerült "aggodalmait" a NATO bővítésével kapcsolatban. A kormány az elmúlt hetekben elsősorban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszteren keresztül többször is hangot adott annak az álláspontjának, hogy svéd és finntisztviselők "hazugságokat terjesztenek" a magyar jogállamiság vagy éppen a sajtószabadság állapotáról.

Az uniós döntéshozók körében elterjedtnek tűnik az az álláspont, miszerint Orbán Viktor a svéd és finn csatlakozásra adott magyar jóváhagyás késleltetésével igyekszik jobb pozíciókat elérni a befagyasztott uniós források ügyében zajló tárgyalásokon, ám ez a taktika egyelőre nem látszik célravezetőnek.

Erre utalnak Matti Vanhanen, a finn parlament elnökének szintén a Demokraatti által idézett szavai is.

"Nem látok kapcsolatot a NATO-bővítés folyamata és a Magyarországnak szánt EU-s források befagyasztása között. Ez két teljesen külön szervezet, az Unióban az Európai Bizottság felügyeli e kérdéseket."

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!