2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Megvannak az örmény választások első eredményei.

A szavazókörök egynegyedében leadott voksok alapján az örmény parlamenti választáson Nikol Pasinján miniszterelnök nyugatbarát Polgári Szerződés (Civil Contract) pártja vezet, amely a központi választási bizottság adatai szerint a voksok 51-54 százalékát szerezte meg. A kormányfő már a részeredmények ismeretében győzelmet hirdetett, „történelmi jelentőségű sikernek” nevezve az eredményt

Második helyen a Szamvel Karapetján üzletember vezette, Moszkvával szoros kapcsolatok fenntartását szorgalmazó Erős Örményország áll 22-23 százalékon, míg a Robert Kocsarjan volt államfő nevével fémjelzett Örményország Szövetség 9-10 százalékot szerzett.

A csaknem hárommillió lakosú dél-kaukázusi országban a részvételi arány megközelítette az 59 százalékot, ami jelentős emelkedést jelent a 2021-es, 49 százalékos részvételhez képest.

Az első eredmények alapján úgy tűnik, hogy az örmények az „európai jövőre” szavaztak

- reagált az első adatokra Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

„A szavazatokat még számolják, de most úgy tűnik, hogy Örményország népe, bár erős orosz nyomásnak volt kitéve, mégis az európai jövőt választotta, ami jó hír. Természetesen a lehető legtöbb támogatást megpróbáljuk megadni nekik, például a jövőbeni reformokat illetően”

- posztolt Nicosiából az uniós politikus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!