Alighogy a Svéd Akadémia bejelentette, hogy Krasznahorkai László kapja az idei irodalmi Nobel-díjat, azonnal meg is jelentek az első méltatások a közösségimédia-platformokon és az online sajtóban. A Nobel-bizottság hivatalos Twitter-oldalán közölte: Krasznahorkai László nagyszerű epikus író, aki a Kafkától Thomas Bernhardig visszanyúló, abszurdizmus és groteszk túlzás jellemezte közép-európai írói hagyományokat követi. A bizottság részletes indoklásában kifejtette: Krasznahorkai az „apokaliptikus terror közepette a művészet erejét megerősítő, meggyőző és látnok művéért” kapja az elismerést.
Nemzetközi siker
A CNN Krasznahorkai Lászlóról közölt terjedelmes írásában felidézte James Wood irodalomkritikus, esszéista szavait, aki 2012-ben New Yorkban, a Sátántangó angol nyelvű fordításának megjelenésekor beszélgetett a magyar íróval, forgatókönyvíróval. Wood akkor elmesélte, hogy Krasznahorkai könyveit egykor úgy adták körbe, mint a „ritka pénzeket”. Ennek az volt az oka, hogy akkoriban még csak néhány műve volt angolra lefordítva – de ezek értékét az irodalomértők azonnal felismerték.
A lap kitért arra is, hogy Susan Sontag, a 2004-ben elhunyt amerikai író és emberi jogi aktivista „a kortárs apokalipszis mestereként” jellemezte Krasznahorkait, utalva közép-európai falvakban játszódó regényei hátterére és karaktereire – akik értelmet keresnek a brutális világban.
A lap szerint érdemes megemlíteni regényei nyelvezetét és a hosszú, kanyargós, sokszor oldalakon átívelő mondatait, a narratíva lassú áramlását, ami Krasznahorkai műveit formai szempontból is egyedivé teszi.
Fotó: Magvető Kiadó/ Szilágyi Lenke
A New York Times amellett, hogy megírta: Krasznahorkai régóta esélyes volt a Nobel-díjra, és felsorolta legismertebb műveit, valamint forgatókönyvírói munkásságát (beleértve Tarr Béla filmrendezővel közös együttműködését), azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogyan kell angolul kiejteni a nevét: „CRAS-now-hoar-kay”.
Krasznahorkai egyébként – amint arra a lap kitért – 2014-ben arról is beszélt a The New York Timesnak, hogy regényeivel megpróbált egy rá jellemző, eredeti stílust kialakítani. Azért, mert szabad akart lenni, eltávolodva az irodalom nagyjaitól, például a cseh születésű, németül író Franz Kafkától vagy William Faulkner Nobel-díjas amerikai írótól, hogy tevékenységét ne az ő munkásságuk folytatásaként értelmezzék.
A Guardian méltatásában Hari Kunzru brit regényíró, újságíró szavait idézte, akinek műveit már legalább húsz nyelvre fordították le. Véleménye szerint Krasznahorkai teljes mértékben megérdemli a díjat. „Néhány műve kompromisszumot nem ismerő, komor és nehéz, ugyanakkor kíváncsi, játékos és nagyon vicces. Amikor olvasom, megerősödöm, emberként és művészként is. Megmutatja nekem, mi lehetséges” – fogalmazott Kunzru.
A BBC felidézte, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után (aki Sorstalanság című regényéért 2002-ben kapta meg az elismerést) a második magyar író, akit Nobel-díjjal jutalmazott a Svéd Akadémia. A lap azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Nobel-bizottság az író debütáló regényét irodalmi szenzációként jellemezte.
A francia Le Monde arról is írt, hogy Krasznahorkai 2015-ben elnyerte a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat, amit sokan a Nobel-díj előfutárának tekintenek. A lap külön bekezdést szentelt annak, hogy az író évekig élt Berlinben és Triesztben, „hogy elmeneküljön a magyar vezető, Viktor Orbán kormánya által teremtett légkör elől”.
A Die Zeit cikkében kiemelte, hogy Krasznahorkai regényeinek szerkezetét, a magyar nyelv sajátosságait még a legjobb fordítók sem képesek tökéletesen visszaadni, ezért legalább egyszer hallani kell, ő hogyan adja elő a saját szövegeit. A lap emellett felelevenítette a Nobel-díjas író saját alkotói módszeréről elhangzott, némiképp önironikus mondatait is. Eszerint a betűkből szavakat formál, a szavakból rövid mondatokat, amelyeket még több és még hosszabb mondat követ – és ez így megy már 35 éve. „Szórakozás a pokolban” – írta Krasznahorkait idézve a Die Zeit.
A Nobel-díjjal együtt 11 millió svéd korona is jár, ami mai árfolyamon körülbelül 390 millió forint.
A kezdetek
Amint arról korábban írtunk, a Kossuth- és József Attila-díjas író Szegeden, majd Budapesten volt joghallgató 1974 és 1976 között. Az ELTE Bölcsészkarán 1977 és 1983 között szerzett magyar-népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál dolgozott dokumentátorként, 1982-től pedig szabadfoglalkozású író.
