Ki miért értékes, ha aláírásáról van szó?

A könyvárverések (főként a dedikált könyvek árverései) nem úgy szoktak kezdődni, hogy az antikvárium tapsol egyet és máris ott tolonganak-sürgölődnek, kínálkoznak az árverés kiírásának megfelelő kötetek, mint rosszlányok az amszterdami grachton (semmi baj, nekik ott a helyük, persze szigorúan a magasföldszinti ablakuk mögött). Dedikált kötetek esetében azonban inkább jólányokról beszélhetünk, hiszen az amúgy bármilyen értékű könyv árát többnyire nagymértékben megemelheti az a tény, hogy – általában az írásmű szerzője – aláírásával és esetleg egy-két ajánló sorral ellátva emeli a többezer, vagy még nagyobb példányszámú kötet közül ezt az egyet, különlegessé téve az ajándékozott (és az utókor) számára. 

Tanított a Sotheby's Budapesten

Korábbi árverésekről tudósítva megemlítettük, hogy több mint 30 éve a londoni Sotheby’s tartott egy egész napos konferenciát Budapesten, az akkor éledező, újszülött magyar műkereskedelem gyakorlói számára. Az előadások közül, (amelyeket a Fészek Művészklubban tartottak) az egyik arról szólt, hogy mi határozza meg egy (bármilyen) műtárgy értékét. Az előadó kifejtette, hogy két fő jellemzőnek van ebben szerepe: az egyik az adott műtárgy régiség-értéke, a másik pedig a ritkaság-értéke. Dedikált könyvek esetében ennek az utóbbinak van szerepe, illetve érték-emelő hatása.

Végül azt nézzük meg, hogy mit jelent a „dedikált” szó. Nos, az Idegen szavak szótára szerint eredetileg azt jelentette, hogy: valaki „ajánlással illetve aláírással ellát” könyvet, fotót, emléktárgyat, stb., manapság pedig az, informatikában használják, mégpedig „adott célra elkülönít” értelemben. Ettől kezdve az üzleti életben és a napi sajtóban úgy elszabadult, hogy nyakra-főre használják mindenféle értelemben, valóságos divatszó lett belőle, az értetlenségig és az értelmezhetetlenségig bezárólag. Most azonban nem erről van szó, hanem a dedikálásról, mint értékképző és értéknövelő tényről.  

Az Antikvárium.hu bevált szokása szerint összegyűjtött 200-250 tételnyi anyagot, mert hiszen meg kell várni, amíg ennyi összejön a beadók jóvoltából  (mint fentebb jeleztük: ezek a jólányok – mármint a könyvek) és ha összeállt a minőségi mennyiség, akkor (ugyancsak az Antikvárium.hu bevett szokása szerint) mindet elindítják a neten, mert ugye internetes árverés, de nagyon demokratikusan mindet 1, azaz egy forintról. Tíz napos licitálási időt hagynak az érdeklődőknek és a tizedik nap végén, előre meghatározott időpontban zárul a pálya.

Tanulságos árverések

Az ilyen internetes árverések mindig nagyon érdekesek. Nemcsak azért, mert akár érdekelt valaki a licitversenyben, akár nem, nagyon tanulságos tapasztalatokra lehet szert tenni, mégpedig egyáltalán nem csak az árverések és a bibliofil-kultúra pályáján, hanem az adott társadalom pillanatnyi állapotát illetően is. Nincs szükség drága közvélemény-kutatásokra, tudományosan, vagy akár szörnyen amatőr módon összeállított kérdőívekre, nincs szükség kérdezőbiztosokra, szortírozókra, elemzőkre, politológusokra és megmondóemberekre, csak figyelni kell tudni. Figyelni a társadalmi rezdülésekre.

Persze arra is lehet és kell figyelni, hogy mely tételek érték el a legmagasabb leütési árakat, (de nem feltétlenül úgy, ahogy a bulvárlapok szokták) és esetleg össze kell vetni a korábbi árverések legmagasabb áraival. Ugyanakkor azt is meg kell nézni, hogy mely tételek leütési árai maradtak a várakozás alatt, és melyek teljesítették túl azokat, valamint a korábbi saját szintjeiket. Végül, de nem utolsó sorban: milyen tételek keltek el a legalacsonyabb árakon. No és ekkor lehet megkérdezni, hogy: MIÉRT? Mert az erre adott, két lábon álló, társadalomtudományilag megalapozott válasz ad jó képet a mai magyar társadalomról. 

Itt is tegyünk két észrevételt! Az egyik úgy szól, hogy a megállapításunk nem általános érvényű, mert ismerjük fel, (és ismerjük el), hogy igazából pillanatfelvétel az árverés időpontjának környékéből. A másik pedig azt mondja, hogy nem a mai magyar társadalom egészéről, nem minden rétegéről szól, és nem is csak a Magyarországon élőkről (mert hiszen a neten külföldről is lehet licitálni). De ha csak egyetlen csepp volna, akkor is fel lehet ismerni benne a tengert. Igazán nem a poén kedvéért, de nagyon is igaz a magyar társadalomra az a közkeletű bölcsesség, miszerint: „az vagy, amit megeszel” – de az is, hogy: „az vagy, amit megveszel”. 

És akkor nézzük, hogy mit, mennyiért! Minden tétel egy forintról indult.

Két tétel került 1 millió forint fölé. József Attila: Nem én kiáltok című, 1925-ös verseskötete és Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik című, 1903-ban megjelent regénye (két évvel az Egri csillagok után). Az előbbi 1.030.000, az utóbbi 1.000.300 forintért kelt el (a legalacsonyabb licitlépcső 100 forint volt, nem-internetes árveréseken mások a licitlépcsők szabályai). A József Attila-kötet 31 licit, a Gárdonyi-kötet 40 licit után talált új gazdára. Ez nem ennyi licitálót jelent, mert nem lehet tudni, hogy hányan licitáltak, ugyanis egyvalaki többször is ráígérhetett az ellenlicitekre.  

További négy tétel került félmillió fölé. Kossuth Lajos saját kézírású levele 1886-ból a hozzá tatozó borítékkal (leütési ár: 730.000 forint – 73 licit), Radnóti Miklós 1935-ös, Újhold című verseskötete az ő, valamint Buday György illusztrátor aláírásával (650.000 forint – 47 licit), Szerb Antal: A Pendragon legenda című, 1935-ben megjelent regénye, nőismerősének névre szóló ajánlással (556.000 forint – 115 licit) és végül J. K. Rowling eredeti, angol kiadású Harry Potter regénye, amely magyarul Harry Potter és a titkok kamrája címen jelent meg (550.000 forint – 66 licit).

Kinek éri meg jobban?

Itt álljunk meg egy baráti szóra! A leütési (nettó) ár az akkor éppen érvényes MNB középárfolyamon 1.163 angol fontot ért. A kérdés úgy szól, hogy ki csinált jobb üzletet? A tétel beadója, vagy aki ennyiért megvette és esetleg megpróbálja a világhálón értékesíteni, vagy egy brit árverésen elindítani. 

Ez a lehetőség természetesen nem világít bele a mai magyar társadalom egyik fő jellemzőjére, de tény, hogy mutat egy jellegzetességet honfitársaink gondolkodására és tevékenységére az „ablaknyitás a nagyvilágra” című társadalomtörténeti fejezetben. Aztán van itt egy másik, nagyon érdekes tétel, ez már a félmillió forint alatti kategóriában. Nem is könyv, csak fotó. CSAK???? – kérdezhetnénk. Nos, igen, pedig egy, aránylag sokszor publikált, ismert fénykép arról az eseményről, amikor Horthy Miklós meglátogatta Adolf Hitlert 1941. áprilisában az ausztriai Mönnichkirchenben.

Ennek a fotónak az eredetije a Deutsches Historisches Museumban található, de akár a német digitális könyvtárból is letölthető. Hogy akkor kinek miért érte meg a nettó 350.000 forintot? Természetesen a rajta levő, eredeti aláírásért (persze a fotó sem digitális, csak az itt látható illusztráció). Ha csak nem található olyan német gyűjtő, akinek ez a tétel megért volna aznapi MNB középárfolyamon számítva, de neki már bruttó áron körülbelül ezer eurót, akkor ez a befektetés valószínűleg nem nyerészkedési céllal valósult meg. Hanem? – kérdezhetnénk. Hát bizony (a vevő vételi szándékának feltételezhető céljával, amit ő talán nem is nagyon akart volna rejtegetni) a mai magyar társadalom egy rétegének nyilvánosan utolérhető kifejeződése céljával. És ennyi pénzt szánt volna rá? Bizony, talán még többet is, ha arra gondolunk, ami most a Budapest XII. kerületi turul szobor körül zajlik. 

Azért a félmillió és a százezer forint közti leütési áron elkelt tételek közt ott van Fekete István: Bogáncs című ifjúsági regénye (465.000 forint – 66 licit), vagy az MTA 1872-ben kelt két, hivatalos dokumentuma, Arany János (akkoriban az MTA főtitkára) sajátkezű írásával és aláírásával, (315.000 forint – 53 licit).

Valamint Jókai Mór: A barátfalvi lévita című könyve utolsó oldalának kézirata, Jókai szépen olvasható, kiegyensúlyozott kézírásával. Ez még a szó szoros értelmében kézirat volt, nem úgy, mint azok az írások, amelyek – mint a jelen dolgozat is – gép közbejöttével készülnek, de a hagyomány még kéziratnak csúfolja, és ezért soha a jövőben nem lesz egyedi íze, formája, jellege. Árverezni sem fogják, mert igazából létezni sem létezik, csak a virtuális térben.

Aztán itt volt Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című könyve (250.299 forint – 79 licit) 1927-ból az ő aláírásával és Vértes Marcell nyomtatott illusztrációival. És akkor egy Horthy-ellensúly: Az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat vendégkönyve 1958-60-ból, ebbe írt bele Kádár János 1958. október 31-én, ő ekkor a Münnich-kormány (1958-61) államminisztere volt, de már az MSZMP első titkára: ez rang is, meg sorszám is volt (200.000 forint – 71 licit).

Kossuth Lajos apja, Kossuth László 1837. májusában sajátkezű levélben (amelyet nyomtatásban sokszorosítottak a korábban fia által szerkesztett Törvényhatósági Tudósításokban) értesítette az érdekelteket arról, hogy fiát letartóztatták és fogságban tartják. A kőnyomatban megjelent levélen sajátkezű aláírása szerepel (130.000 forint – 54 licit).

A százezres határt éppenhogy átugrotta még két, említésre méltó könyv. Örkény István: Egyperces novellák című kötete 1974-ben jelent meg a Magvetőnél, Réber László rajzaival, és nem közismert olvasónak írt ajánlással (106.000 forint – 32 licit). Wass Albert: Csaba című regénye a Révai Kiadónál jelent meg 1940-ben, ennek belső címlapján csak a szerző lendületes aláírása látható, a lap alján pedig más írással egy női név, talán akinek dedikálta. (105.000 forint – 30 licit). 

Százeres határ alatti tételek

A százezres határ alatt lehetett hozzájutni Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra: József Attila utolsó hónapjairól című könyvéhez, amely 250 számozott példányban készült a békéscsabai megyei könyvtár házi nyomdájában 1984-ben és soha nem került könyvárusi forgalomba, ennél fogva eredeti ára sem volt. Most 1 forintról indult, mint az összes többi, és 85.000-nél ütötték le (természetesen virtuálisan), 50 licitet követően. Aztán volt itt az ötven-, és százezres árkategória közt Bethlen István levele és Tisza István üdvözlőkártyája, Kittenberger Kálmán különlenyomata, Szomory Dezső regénye, Márai Sándornak dedikálva, Göncz Árpád fordítása (Tolkien: A gyűrűk ura) és dedikációja.

Ami viszont furcsaság, hogy olyan világhíres szerzők, mint Robert Merle, vagy David Attenborough könyvei nevetségesen olcsó árszinten keltek el (70 ezer forint és 54 ezer forint, 60 és 36 licitlépcső után), de még ennél is furcsább, hogy az ugyancsak világhíres zeneszerző, Ennio Morricone és a francia pantomim XX. századi óriása, Marcel Marceau sokat érő dedikációja milyen könnyedén volt hozzáférhető (45 ezer forint és 12 ezer forint), akárcsak Leon Uris: Exodus című könyvének magyar kiadásán látható szignója.

Mindeközben a két világháború közti évtizedekben működött magyar politikusok iratai, esetleg kézírásos jegyzetei magasabb árat értek el, mint Horthy István 1937-es levele. Igaz, hogy ebben a kategóriában volt Pilinszky János, Weöres Sándor, Janikovszky Éva, Krasznahorkai László, Szabó Magda, Bilicsi, Tivadar, Lázár Ervin, Esterházy Péter, Balázs Béla, Gobbi Hilda, Kertész Imre is, egy-egy dedikált könyvével, a 20-,és 40 ezer forint között. 

Végül, de nem utolsósorban az ínyencek is jól járhattak, már akiknek nem voltak százezreik, vagy millióik, de irodalmi, művelődéstörténeti értékhez juthattak hozzá jó áron. Ilyen volt Keresztury Dezső verseskötete (2.400 forint – 10 licit), Devecseri Gábor: Jövendő tükre címen megjelent, 1950-54 közt írott verseskönyve (1.500 forint – 13 licit), és Waldapfel József: Katona József című tanulmánykötete, melyet Rexa Dezsőnek dedikált 1942-ben (1.200 forint – 11 licit).  

Egy-egy ilyen dedikált könyvek, kéziratok, levelek és fotók árverés csak pillanatfelvételnyi kulcslyuk-kukucskálás a ma magyar társadalom állapotába. Ha azonban volna olyan elvetemült társadalom-, és irodalomtörténész, valamint szociológus, pszichológus és gazdasági szakértő, akik összefognának és végignéznék mondjuk az elmúlt 10-15 év hasonló árveréseit, az érne annyit, amennyit egy nemlétező társadalmi-kultúrális-pszichoterápiai elektronmikroszkóp sem tudna elvégezni. Kérdés, hogy a mai magyar társadalom mit érne vele.