Az apokalipszis, azaz a világvége, a végső összeomlás emlegetése sokak számára „alusisakos”, tudománytalan, az akciófilmek világában létező dolognak tűnhet. Pedig kutatók vizsgálják, hogy milyen tendenciák vezethetnek a globális megsemmisüléshez és hogy az emberek, intézmények hogyan reagálnak a folyamat különböző stádiumaiban.
A német Frankfurter Allgemeine Zeitung készített interjút Robert Folger apokalipsziskutatóval, aki a Heidelbergi Egyetem Apokaliptikus és Posztapokaliptikus Tanulmányok Központját vezeti.
A világvége minden kultúrában jelen volt a történelemben. A 16-17. századi Latin-Amerikában a spanyol hódítók érkezése után a bennszülött lakosság 95 százaléka eltűnt, mintegy 20 millió ember veszett oda. „Tenochtitlan helyén ma Mexikóváros áll – ez az apokalipszis utóhatása, amit nevezhetünk posztapokalipszisnek is” – magyarázta Folger, aki szerint az apokalipszis nemcsak a világ pusztulását jelenti, hanem egy felismerés pillanatát is.
A keresztény hagyományban például a világvége egy jobb világ kezdetét jelenti. Ezzel szemben a modern apokaliptikus narratívák – például a Melankólia vagy a Legenda vagyok című filmekben – radikálisan szekularizáltak, transzcendens elem nem jelenik meg bennük.
Robert Folger Byung-Chul Han dél-koreai filózófus-írót konferálja fel a Heidelbergi Egyetem rendezvényén:
Our Distinguished Lecture by Byung-Chul Han „Der Geist der Hoffnung. Eine Gegenposition zum derzeitigen Krisenmodus” is off to a great start. Our Director Robert Folger is greeting the audience and sets the stage for our speaker, foreshadowed through the projection. pic.twitter.com/j6L5PaNrVK
— Centre for Apocalyptic & Post-Apocalyptic Studies (@CAPASHeidelberg) June 12, 2023
Multikrízisben az emberiség
A mostani helyzet sem egyszerű: a világpolitikai feszültségek, az orosz-ukrán háború vagy a klímaváltozás egyszerre vannak jelen. „Mindig voltak háborúk és természeti katasztrófák, de amikor ezek egyszerre jelentkeznek és felerősödnek, az apokaliptikus érzés kerül előtérbe” – mondta Folger, aki szerint a jelenlegi helyzetet az is súlyosbítja, hogy az emberek elégedetlenek a status quo-val és valami újban reménykednek.
„Paradox módon az apokaliptikus gondolkodás támpontot nyújt egy kaotikusnak és fenyegetőnek érzékelt világban, mivel értelmezési keretet ad azoknak a megrázó eseményeknek, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a biztonságos élettérről alkotott képünket. Emellett levezeti az ezekkel kapcsolatos, diffúz félelmeket is. Úgy látom, hogy valóban egyfajta végidős multikrízisben vagyunk, amely nemcsak a világ végével kapcsolatos aggodalmakat szítja, hanem vágyat ébreszt egy új, jobb világ iránt is” – fogalmazott.
A kutató szerint a természeti katasztrófákat is apokaliptikusnak nevezhetjük, ha az emberi felelősség kérdését is bevonjuk. „A 2004-es szökőár Délkelet-Ázsiában több mint 230 ezer ember életét követelte – ha apokaliptikus kontextusban beszélünk róla, a történet a bűn és a felelősség kérdésével bővül” – magyarázta.
Ezzel pedig megérkeztük a klímaváltozás megkerülhetetlen témájához. Bár azt hihetnénk, a figyelmeztetés leghatásosabb módja, hogy a lehető legátélhetőbben felvázoljuk a következményeket, síppal-dobbal hirdetve, hogy mindent elveszíthetünk, amit eddig az emberiség elért, a kutató szerint a képlet nem ilyen egyszerű.
Fotó: Depositphotos
Az apokaliptikus üzenetek sokszor vegyes fogadtatásban részesülnek. Példaként az Extinction Rebellion (magyarul Kihalás Lázadás, XR) nevű, szélsőségesebb csoportot említette: „Az ilyen szervezetek célja, hogy sokkolják az embereket és cselekvésre ösztönözzenek, de előfordulhat, hogy az ellenkező hatást érik el.” A XR alapvetően egy békés, globális szerveződés, amely a klímaválság valóságára akarja felhívni figyelmet. Ők voltak azok, akik
- 2018 novemberében, az első nagy akciójukban öt nagy Temze-hidat vettek blokád alá Londonban a polgári engedetlenség nevében.
- 2023 novemberében New York két híres múzeumában, a Guggenheimben és az Amerikai Természettudományi Múzeumban tartottak klímatüntetést. A Guggenheimben transzparensekkel és beszédekkel bírálták a kulturális intézmények klímaválságban játszott szerepét, s 13 aktivistájukat tartóztattak le, miután nem távoztak zárás után. Másnap a Természettudományi Múzeumban egy performansz során a földre feküdtek egy dinoszaurusz-kiállításon, így hívva fel a figyelmet arra, hogy a kihalás réme valóságos veszély.
- 2024 áprilisában több mint 30 aktivistájuk szállta meg a londoni Tudományos Múzeum klímakiállítását, tiltakozásul annak szponzora, az Adani nevű szénkitermelőtermelő konglomerátum ellen.
- A stuttgarti Természettudományi Múzeumban a látogatók általában kihalt állatfajok csontvázait nézegetik, 2023-ban viszont a klímaaktivisták üzletembereknek, növényvédőszer-permetezőknek és szénbányászoknak öltözve „élő szobrokként” hirdették: „Homo ignorantus – Kihalt: 2100.”
“Living Exhibits„ arrive at the #Stuttgart Natural History Museum where visitors usually see skeletons of extinct animal species. Now, disguised as businessmen, pesticide sprayers & coal miners, #ExtinctionRebellion living statues proclaim “Homo ignorantus – Extinct 2100”. pic.twitter.com/sZ2YLIqgfZ
— Extinction Rebellion Global (@ExtinctionR) July 8, 2023
A kutató szerint a „mindent elveszíthetünk” narratíva ugyan felrázhatja a közvéleményt, de egyúttal bénító is lehet: „Ha azt mondjuk, hogy minden összeomlik, és nincs remény, az emberek passzívvá válhatnak, mert úgy érzik, hogy már semmi sem számít.” Ráadásul „az érzelmileg túlfűtött üzenetek könnyen torzíthatják a valóságot, és nem mindenki reagál pozitívan arra, ha a félelmeire hatnak.”
Mindez nem jelenti azt, hogy az apokaliptikus figyelmeztetések ne lennének bizonyos esetekben jogosak.
„A világ nem fenntartható a jelenlegi állapotában. A klímaváltozás kérdése olyan mértékű probléma, hogy radikális lépések nélkül valóban komoly veszteségekkel kell számolnunk” – mondta, hozzátéve: „Nem elég azt mondani, hogy minden rosszra fordulhat. Ugyanilyen fontos megmutatni, hogy van kiút, van esély a változtatásra.”
A klímaválság megoldása nemcsak technológiai és politikai kérdés, hanem közösségi hozzáállás is, amin együtt kell dolgoznunk, hogy a fenyegetés ne váljon önbeteljesítő jóslattá.
Folger szerint a Covid-járvány kollektív apokaliptikus élménnyé vált, mivel a világ működése alapjaiban változott meg. A kihalt utcák és a lezárások képei sokakban katasztrófafilm-szerű hangulatot idéztek, amit a filmek és könyvek világvége-szcenáriói még erősebben tápláltak. Ezek a vizuális élmények nemcsak a társadalom félelmeit fokozták, hanem a politikai reakciókra is hatást gyakoroltak.
„Ha nem lett volna az évtizedeken át felhalmozott apokaliptikus képanyag, a politikai döntések is kevésbé lettek volna félelemvezéreltek” – fogalmazott. Példaként említette a „nulla eset” stratégiát, amely szerinte extrém módon a fertőzések teljes felszámolására törekedett, akár az emberek mozgásának tartós korlátozásával is.
Kritikusan szemléli az ilyen döntéshozatali gyakorlatokat, mivel a „nincs más alternatíva” narratíva gyakran kizárja az érdemi párbeszédet és túlságosan szigorú intézkedéseket eredményezhet. Bár az apokaliptikus üzenetek erős figyelemfelhívó eszközök lehetnek, megbénítják a társadalmi diskurzust, ha csak a félelemre és a végzetességre helyezik a hangsúlyt – állítja a szakember.
A pandémia ellenére a világ meglepően gyorsan visszatért a régi kerékvágásba: „A teli tengerjáró hajók és a maszk nélküli emberek látványa azt sugallja, hogy a járvány alig hagyott maradandó nyomot” – Folger szerint szerint ennek egyik oka, hogy a járvány nem indított el olyan társadalmi változásokat, amelyek tartós átalakulást eredményeztek volna. Így „ha a posztapokalipszist úgy definiáljuk, mint egy új korszak kezdetét, akkor a Covid még nem hozta el ezt a korszakot.”
De akkor mit kellene tennünk?
„Tudjuk, hogy egyszer minden össze fog omlani, mégis halogatjuk a radikális cselekvést. Egy gazdasági rendszer, amely végtelen növekedésre épül, nem működhet – ezt még egy hároméves gyerek is megérti. Kimondhatjuk: radikális változás szükséges az apokalipszis elkerüléséhez – vagy éppen a radikális változás maga az apokalipszis, amely egy jobb világba vezet. A kollégáimmal mindig igyekszünk megtalálni a pozitív szemléletet.”
A kutató szerint a változáshoz elengedhetetlen az egyéni és kollektív szintű nyitottság, amely lehetővé teszi, hogy a nehézségek közepette is meglássuk az új lehetőségeket. „A kérdés az, hogy mit nyerhetünk az apokalipszisből” – fogalmazott.
A Heidelbergi Egyetem kutatócsoportjában pszichoanalitikus szakértők is dolgoznak, akik az apokalipszis személyes és pszichológiai vonatkozásaival foglalkoznak. A kutatás során nemcsak globális kríziseket vizsgálnak, hanem azt is, hogy az egyének hogyan élik meg a saját világuk végét.
Az apokalipszis tapasztalatát nem kizárólag társadalmi vagy történelmi események váltják ki, „az, hogy valaki elveszíti a világát – például demencia esetén –, szintén apokaliptikus tapasztalat” – mondta ki Folger.
A pszichoanalitikus megközelítés segít, hogy az apokaliptikus élményeket olyan egyedi, szubjektív tapasztalatokként értelmezzék amelyek az identitás megváltozásával járnak. „Az apokalipszis lényege nemcsak a veszteség, hanem az arra adott érzelmi reakció: a szorongás, a kétségbeesés, de akár a belenyugvás is” – tette hozzá a kutató.
Ezért vizsgálják azt is, hogy változik az egyén világa, amikor az addig megszokott életkeretek leomlanak, például amikor valaki elveszíti emlékeit, önazonosságát.
„A demencia például nemcsak az érintett számára jelenti a világa elvesztését, hanem a hozzátartozók számára is, akik fokozatosan veszítik el az embert, akit ismertek” – mondta Folger. Aki kiemelte, hogy az ilyen egyéni tapasztalatok megértése segíthet tágabb kontextusba helyezni a globális apokaliptikus narratívákat is, hiszen a személyes világ összeomlása egy mikrokozmoszban mutatja be ugyanazt, ami nagyobb léptékben egy egész társadalommal is megtörténhet.
