2019. október 10. 18:42
MTI

A kormány egyik kiemelt törekvése a családi vállalkozások támogatása, mert rugalmasan és gyorsan tudnak alkalmazkodni a piaci igényekhez.

Nagy István az élelmiszeripari termékek gyártásával és csomagolásával foglalkozó Pa-Comp Kft. mintegy 200 millió forint értékű beruházásának átadásán emlékeztetett, a kabinet 2010 óta több mint 300 milliárd forintot fordított az élelmiszeripar fejlesztésére.

A támogatások azt segítik majd elő, hogy a társaságok a termékeiket megfelelő előkészítés után és modern csomagolással tudják piacra vezetni, hiszen az adott termék minősége mellett a külső megjelenés is nagyon fontos a vásárlók számára - fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető kifejtette, a kormány egyik kiemelt törekvése a Pa-Comp-hoz hasonló családi vállalkozások támogatása, mivel ezek a cégek uralják és viszik előre az ország gazdaságát.

A miniszter megjegyezte, a családi gazdaságok a méretükből és lehetőségeikből adódóan sokkal gyorsabban képesek a piaci alkalmazkodásra és a változásra, bármilyen "divatirányt" vagy fogyasztói igényt viszonylag gyorsan és jobban le tudnak reagálni, mint a nagyobb multicégek.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.