3p

A következő hét évben mintegy 100 millió eurót (30 milliárd forintot) fordít Magyarország és Ausztria a határ menti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a fejlesztési tervek bemutatásán.

Magyar Levente hangsúlyozta: a két évvel ezelőtt kezdődött közös magyar-osztrák munka révén 1,5 millió eurós keretből elkészültek az előzetes tanulmányok, amelyek alapján 2016 tavaszán benyújthatják a pályázatokat.

A két ország között kilenc közúti és két vasúti kapcsolatot újítanak fel a tervek szerint. A kilenc közúti fejlesztésből hat határ menti falvakat köt össze, ezen felül a 87-es utat Kőszegnél, az M85-ös autóutat pedig Sopronnál rákötnék az osztrák autópálya-hálózatra. A vasúti összeköttetések fejlesztéséről szólva hozzátette: a Szombathely és az ausztriai Felsőőr (Oberwart) között, valamint Fertőd és Pomogy (Pamhagen) között modernizálnák a vonalakat.

Elmondta azt is, hogy ezek a fejlesztések mind csökkentik a határok adminisztratív jellegét, amely az Európai Unió egyik célja, nem mellesleg a beruházások naponta milliók számára könnyítenék meg a mindennapi életet.

Jelezte: egész Európa erejét és cselekvőképességét minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja a migráció, ami a magyar osztrák kapcsolatokat is próbára tette, de a feladatot sikeresen megoldották. Mint fogalmazott, az együttműködés erejét bizonyítja, hogy a fejlesztési projektet semmilyen módon nem terhelte a kérdés, ami "ékes bizonyítéka annak, hogy sikeres lesz a jövőben is az együttműködés".

Hans Niessl Burgenland tartományfőnöke elmondta, hogy 2013 óta 356 kilométer hosszú határszakaszon végeztek átfogó vizsgálatot, hogy megtudják, hol jelent problémát a határszakasz átjárhatatlansága.

A tanulmány szerint a vizsgált szakaszon 34 közúti határátlépési pont van. Ezek azonban olyan aránytalanul oszlanak el, hogy a települések között gyakran hosszú kerülőutakat kell megtenni. A tartományfőnök hangsúlyozta: a cél, hogy olyan értelmes projekteket hozzanak a két ország között létre, amelyek a turisztikai, a kulturális és a gazdasági fejlődés lehetőségeit hordozzák magukban. Jelezte: a fejlesztéseket magyar oldalon 85 százalékban támogatja az EU, osztrák oldalon a támogatás mértéke elérheti az 50 százalékot. Hozzátette: amikor majd Brüsszelben prezentálják a terveket, el fogják mondani, hogy az együttműködés a két ország között példaértékű.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!