<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		

Noha lényegében minden téren javulnak a munkaerőpiaci statisztikák, és kevesebben vannak azok is, akik semmiféle ellátás nélkül vészelik át a munka nélküli időszakot, az ő számuk továbbra is magas.

Bár fokozatosan csökken a nyilvántartott álláskeresők száma és a munkanélküliség, továbbra is az álláskeresők fele olyan személyt jelent, aki bármiféle ellátás nélkül él. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 168 ezren voltak októberben, ami közel 8000-rel kevesebb az előző havinál és 48 ezerrel az egy évvel ezelőttinél.

Valami azonban változatlan, vagy legalább ilyen jelentős ütemben nem tud javulni. Mégpedig az álláskeresőkön belül képviselt arányuk. Míg ugyanis 2010-2011-ben még 35-40 százalékot képviseltek, addig 2012 után nagyon gyorsan bőven 50 százalék fölé (55 százalék közelébe) emelkedett az arány, és érdemben azóta sem tudott csökkenni. 2015 októberében is 50,5 százalékot képviseltek az ellátás nélküliek, igaz, ez jobb mint az egy évvel ezelőtti 54,8 százalék.

Az, hogy hirtelen ilyen magasra szökkent ez az arány és tartóssá is vált az 50 százalék feletti érték, mely alá egyetlen hónap erejéig 2013 áprilisában sikerült csökkenni, a munkanélküli ellátások rendszerének átalakításával magyarázható. A jogosultsági idő 9-ről 3 hónapra történő mérséklése eredményezte a jelenlegi helyzetet is. A közfoglalkoztatás pedig értelemszerűen nem tud minden álláskeresőt "felszívni" a piacról.

A létszám egyébként szépen csökken: októberben már 334 ezer nyilvántartott álláskereső volt az NFSZ adatai szerint, ami szeptemberhez képest 7000 fős, előző évhez viszonyítva pedig 61 ezerrel jelent kevesebb embert.

Ami az új munkahelyeket illeti, ennyire gyenge hónapja legutóbb év elején volt a piacnak, aminek hátterében az államilag támogatott új helyek számának jelentős visszaesése áll. Októberben ugyanis már "csak" 18 647 pozíció nyílt meg, melynek döntő része a közfoglalkoztatásra vonatkozik. Egy évvel ezelőtt ilyenkor még 56 ezer állás jött létre állami segítséggel, és egy hónappal korábban is még több mint 49 ezer.

Ezzel párhuzamosan a piac önerejéből is kevesebb új munkaerőre tartott igényt, legalábbis erre utal, hogy az októberi 16 746 pozíció közel 2000-rel kevesebb a szeptemberinél, ez egy évvel korábbinál viszont kicsivel több, akkor ugyanis kereken 16 000 állást hoztak létre a magáncégek.

Így összesen októberben 35,4 ezer álláslehetőség nyílt meg a szeptemberi 67,7 ezer és az egy évvel korábbi 72 ezer után.

Székely Sarolta
mfor.hu

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.