480. Akad bárki is e hazában, aki e szám hallatán ne vágná rá azonnal: üzemanyagárstop? Közel öt év távlatából visszatekintve akár megmosolyogtató is lehet, hogy az Orbán-kormány akkor maximálta ezen a szinten a hazai üzemanyagárakat, amikor a 95-ös benzin literje átlagban 506, a dízelé (gázolajé) meg 512 forintba került. Ez az 5-6 százalékos megtakarítási lehetőség nem tekinthető nagy adománynak, ám ne feledjük: 2021 novemberét írtuk, már csak kevesebb mint fél évvel voltunk a választások előtt, és a kormányt alkotó Fidesz-KDNP minden alkalmat megragadott, hogy biztosítsa az újraválasztását.
Bár akkor már jelentek meg komoly, nyilvános hírszerzési információkon alapuló cikkek arról, hogy Oroszország egy Ukrajna elleni nagyszabású katonai invázióra készülhet (lásd laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár múltidéző cikkét), ki gondolta volna, hogy Putyin ezt meg is lépi? Most már tudjuk, ez bekövetkezett, és a 2022. február végén elindított attak hozzájárult a Fidesz-KDNP 2022. áprilisi újabb kétharmados választási győzelméhez – no meg az a mintegy 2 ezer milliárd forint, amit a kormány a siker megolajozása érdekében kiszórt a népnek.
Sajnálatos módon – ám teljesen logikusan – azonban az „igazi” olaj (meg a másik fő energiaforrás, a gáz) problémát okozott, minekutána a drágulásuk a forint gyengülésével megspékelve 2022 májusára a hazai benzin és dízel literenkénti piaci átlagárát 700 forint fölé lökte. Na ez az 50 százalék (!) körüli differencia a 480-as árstophoz képest már megmozgatta a szomszédainkat is, beindult a benzinturizmus, amely láttán a populista intézkedéseihez még a biztos választási sikere után is foggal-körömmel ragaszkodó Orbán-kormány első körben csak a külföldi rendszámú autóktól vonta meg a kedvezményes árú tankolás lehetőségét. Ahhoz az egy hónappal későbbi, immár 800 forint feletti üzemanyagárak kellettek, hogy a céges kocsik se tankolhassanak az akkor már több mint 70 (!) százalékra duzzadt diszkonttal.
Mégis az üzemanyagárstopnak csak jó fél évvel később, 2022 decemberében inthettünk búcsút, amikor több ok (az olajimport teljes eltűnése, a százhalombattai finomító meghibásodása, a történelmi csúcsra ugró fogyasztás, valamint a pánikvásárlás és készletfelhalmozás) miatt üzemanyaghiány alakult ki a hazai kutakon.
A 2022-eshez hasonló horrorárszintek legközelebb idén április elején alakultak ki. Éppen a választások előtti utolsó napokban, igaz, ezúttal kizárólag külső okok (az iráni háború kirobbanása és a Hormuzi-szoros lezárása, a Barátság kőolajvezeték leállása és a globális finomítói kapacitáshiány) miatt.
Azért nyújtottam kicsit hosszabbra visszatekintésemet, hogy elhelyezhessük egyrészt a most már ellenzékben lévő képviselők (és a mindig is ott volt, van és lesz (?) Mi Hazánk) jelenleg 635 forintos benzin- és 709 forintos dízelár miatti felháborodását. Másrészt azt, hogy maga Magyar Péter még ellenzékben, idén márciusban a 480 forintos üzemanyagárstop visszahozatalát követelte.
Úgy tűnik, a két ellentétes politikai oldal közül Magyarék tanultak a múltból – de azért van még mit fejlődniük. Az kétségtelen, hogy az ismét meglódult (ám érdemes még egyszer sulykolni: a történelmi csúcsoknál most is körülbelül 25 százalékkal alacsonyabb) üzemanyagárak láttán nem vezettek be mindenkire egységesen érvényes stopot, ehelyett a dízeleseknek nyújtanak támogatást.
Most persze lehet berzenkedni azon, hogy a benzineseknek miért nem. Erre a két naftafajta közötti több mint tíz százalékos piaciár-különbség akár még magyarázat is lehet.
Arra már kevésbé, hogy miért nem lett tökéletes ez a dízelártámogatás. Jómagam annak idején azért bíráltam az Orbán-kormányt, hogy a hatósági beavatkozásokkal (az árak, a kamatok, a díjak stopjaival, köztük a rezsicsökkentéssel) mindenkinek kedveztek. Annak is, aki jelentős jövedelemmel a birtokában gond nélkül kipengethette a magasabb tarifákat, meg annak is, akinek a létminimum határán (vagy sok esetben az alatt) kellett egyensúlyoznia.
Normális piacgazdaságban ha szélsőségesen és – ami a lényeg – rendkívül rövid idő alatt elszaladnak az árak, akkor egy igazán gondoskodó és felelős kormány csak a rászorulókat segíti.
Ez nem történt meg az elmúlt tizenhat évben, viszont az ebbe az irányba tett első lépésként értékelhető a Magyar-kormány dízeltámogatása. De csak az elsőként, mivel nem tökéletes. És most nem arra utalok, amit már többen is felvetettek, nevezetesen, hogy a fix, mindenkinek egyformán járó összeg valójában egy „nettó transzfer a szegényektől a gazdagok felé”. Magyarán a legalacsonyabb jövedelmű rétegeknek (akiknek egyáltalán nincs autójuk, és tömegközlekedéssel járnak) az adójából finanszírozzák azoknak az autótulajdonosoknak a tankolását, akiknek egyébként telik gépjárműfenntartásra. Ahogy az történt az Orbán-kormány üzemanyagárstopjánál és a védett árainál.
Az üdvözlendő, hogy a most támogatott magánszemélyek közül kizárták azokat, akik például nagy teljesítményű luxusautókat vagy SUV-ket üzemeltetnek. Az viszont már nem helyes szerintem, hogy miközben az őstermelők is kedvezményezettek, a hazai kis- és középvállalkozások, fuvarozók nem. Aminek hatására például nem kizárt, hogy kénytelenek lesznek emelni a díjaikat, ami végső soron a most dicséretesen (bár a még mindig érthetetlenül létező árrésstopnak is betudhatóan – ez is egy hiba!) alacsony inflációt gerjesztheti, egy, a már említett külső okok miatt most amúgy is erősödőben lévő inflációs nemzetközi környezetben.
Jobb lenne, ha a támogatandók körét az alapján határoznák meg, hogy kinek a munkájához vagy a munkába járásához elengedhetetlen a dízelüzemű gépjármű használata.
Lehetne tehát finomítani a jó irányba tett intézkedésen, illetve korrigálni azt. Ahogyan azt tette Magyar Péter, illetve kormánya már több esetben is – lásd például a vagyonadót, vagy a személyzeti kérdéseket, a miniszterelnökkel rokonságban lévő Melléthei-Barna Márton igazságügyminiszteri, vagy Polgár Judit elkapkodott köztársaságielnök-jelölését.
Csak nem a dízelártámogatás módosítása felé tett lépésként kell értékelnünk, hogy a kormányfő a kritikákra reagálva korábban megjegyezte, „lehet, hogy nem kellett volna” erőltetni az intézkedést, ha ekkora ellenállást és vitát vált ki, a végső parlamenti voksolásnál pedig formálisan távol maradt a szavazástól? Meglátjuk.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
