3p

A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére alkalmazott mutató 2009 első negyedéve óta először volt negatív.

A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben, az első negyedévi 317 millió euró és az egy évvel korábbi 446 millió euró többlettel szemben, miközben a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben 345 millió euró, illetve 612 millió euró deficittel zárt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett legfrissebb adataiból.

A tőkemérleg egyenlege döntően ez Európai Unióból befolyt átutalásoknak köszönhetően 657 millió euró többletet mutatott a második negyedévben, ami 90 milliárd euróval több az előző negyedévinél és 183 millióval nagyobb az egy évvel korábbinál. 

A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére alkalmazott mutató 2009 első negyedéve óta először volt negatív, a nettó finanszírozási igény kiigazítás nélkül 190 millió euró volt, a szezonális hatások kiszűrésével 146,2 millió euró, a negyedéves GDP 0,5 százaléka lett. 

Persze a koronavírus-járvány is negatívan hatott
Persze a koronavírus-járvány is negatívan hatott

A nemzetgazdaság nettó adósságállománya június végén 11,3 milliárd euró volt, az utóbbi négy negyedév összesített GDP-jének 8,2 százaléka. A nettó adósságállomány 2,1 milliárd euróval nőtt az előző negyedév végéhez képest.

A jegybanki tartalékok értéke 30,2 milliárd eurót tett ki június végén. A második negyedévben a tartalékok 4,4 milliárd euróval nőttek. 

A 2020. második negyedéves finanszírozási igény összetevőire a Covid-19 terjedése jelentős negatív hatást gyakorolt - írta jelentésében az MNB.  Az áruexporthoz köthető bevételek 5,186 milliárd euróval csökkentek az első negyedévhez képest, az importkiadások 4,590 milliárd euróval estek vissza, így a deficit 596 millió euróval 788 millió euróra nőtt. A szolgáltatások bevételi többlete is jelentősen, 785 millió euróval esett vissza az előző negyedévihez képest és 650 millió euró aktívumot mutatott. 

Az elsődleges jövedelmek kivonása az előző negyedévinél 62 millió euróval kisebb, 475 millió euró volt. A közvetlen működőtőke befektetések alapján hazautalt jövedelmek összege 101 millió euróval csökkent, a portfólió befektetések után kivont jövedelmek árnyalatnyival, 5 millió euróval nőttek az első negyedévhez képest, de az egy évvel korábbihoz képest 622 millió euróval, illetve 370 millió euróval kisebb összeget tettek ki. 

A közvetlen tőkebefektetések révén 269 millió euró nettó forrásbeáramlás történt a második negyedévében: a külföldiek befektetései Magyarországon 739 millió euróval, a magyar befektetések külföldön 470 millió euróval nőttek - jelentette az MNB.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!