<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Harminc év után ma újraindult a kereskedelmi célú bálnavadászat a szigetországban. Első nekifutásra öt hajó indult zsákmányszerző útra.

Harminc év után ismét kereskedelmi célú vadászatra indultak a japán bálnavadászok: öt kisebb hajó hagyta el kikötőjét hétfőn. Japán 1988-ban váltott az úgynevezett tudományos célú bálnavadászatra, decemberben azonban bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), hogy folytathassa a kereskedelmi célú vadászatot. Az erről szóló határozat vasárnap lépett életbe. 

A japán halászati ügynökség közlése szerint az év végéig kitűzött kvóta 227 bálna. Ez kevesebb, mint a Déli-sarkvidéken az elmúlt években átlagosan vadászott állatok száma.

A hajók indulását bálnavadászok, családjaik és a hatóságok két bálnavadászattal foglalkozó városban, a délnyugati Simonoszekiben és az északi Kusiróban ünnepelték meg, remélve a biztonságos visszatérést és a gazdag zsákmányt. "Reméljük, hogy a kereskedelmi bálnavadászat a lehető leghamarabb megerősödik, hozzájárulva a helyi jóléthez és tovább örökíti Japán gazdag kultúráját a következő generációnak" - mondta Nisimura Jaszutosi, a halászati ügynökség főtitkárhelyettese Tokióban.

A hajók, amelyekhez a későbbiekben továbbiak is csatlakoznak, a nyár nagy részében csőröscetekre és csukabálnákra fognak vadászni. 

A bírálók szerint Japán 1988 után egyszerűen tudományos kutatásnak álcázott kereskedelmi vadászatot folytatott, mivel az állatok húsa végül az üzletek polcaira és az éttermekbe került. "Világszerte szomorú nap ez a bálnavédelem számára" - mondta Nicola Beynon, a Humane Society International szervezet munkatársa. "Bár a kutatás feliratot eltávolították a hajók oldaláról, a vadászok már nem a tudomány álcája alatt szigonyozzák le az állatokat, ezeket a bámulatos lényeket azonban továbbra is törvényes ok nélkül gyilkolják le" - fogalmazott Beynon. 

A bálnavadászat nem nagy üzlet Japán számára. A bálnahús az éves húsfogyasztás 0,1 százalékát teszi ki és nagyjából 300 ember kötődik közvetlenül a bálnavadászathoz. Az évente 4-5 ezer tonnányi bálnahús az ország lakossága számára fejenként csak 40-50 grammot jelent. Még a vadászatot támogatók szerint is időbe telik, míg a kereslet kiépül.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.