3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Sinia Bútorgyártó Kft. új gyárát adták át kedden a Bátonyterenyei Ipari Parkban. A belga tulajdonú cég a mintegy kétmilliárd forintos beruházásának köszönhetően 150 embernek ad munkát a Nógrád megyei városban.

A Sinia Kft. nagyszériás bőr és szövet ülőgarnitúrákat és foteleket gyárt Bátonyterenyén elsősorban egy francia áruházláncnak. A gyár három üzemcsarnokát 10 ezer 700 négyzetméteren építették meg, az 1,9 milliárd forintos beruházást 640 millió forinttal az Európai Unió fejlesztési alapja, 113 millió forinttal a magyar állam támogatta.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta, a kormány tevékenyen hozzá akar járulni ahhoz, hogy ebben a térségben további nagyvállalatok létesítsenek termelő üzemeket. Hozzátette, az Európai Bizottság elfogadta Magyarország uniós programjait, ezzel megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja előtt.

A következő hét évben 12 ezer milliárd forint uniós forrás érkezik Magyarországra, a pénz 60 százalékát gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítják, emellett a kormány konkrét lépésekkel segíti, hogy a vállalkozások könnyebben, olcsóbban jussanak forrásokhoz, a szakképzés fejlesztésével javuljon a munkaerőkereslet és -kínálat egyensúlya, és hatékonyabb legyen az uniós források felhasználása - idézte fel.

Philippe Corthouts, a Sinia Kft. tulajdonosa ismertette: az 1999-ben alapított cég 2001-től működik Salgótarjánban évi 3,6 milliárd forintos árbevétellel. A nógrádi megyeszékhelyen 220 embert foglalkoztatnak. Ülőbútoraikat exportra gyártják, elsősorban a Benelux államokba és Franciaországba.

A két Nógrád megyei városban 2016-ban már közel 400 embernek adnak majd munkát - tette hozzá. A tulajdonos arról is beszámolt, hogy nem csak a gyártókapacitásokat, de a cég fejlesztőközpontját is Magyarországon helyezték el, ami bizonyítja elkötelezettségüket a magyar szakemberek munkája iránt.

Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye polgármestere a gyáravatón azt mondta, ezen a területen pár évvel ezelőtt még mocsár volt, majd 2010-től csarnokok épültek, és lassan megtelik a 11 hektáros ipari park. A kormány segítségének és az itt befektető cégeknek köszönhetően Bátonyterenye 2014-ben kikerült a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közül - emelte ki a polgármester. A bútorgyár alapkövét múlt év márciusában Orbán Viktor miniszterelnök tette le Bátonyterenyén.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!