3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

6 hónapos csúcsra nőtt a kormány betétjének összege, soha nem látott szintet ért el a kéthetes jegybanki kötvényállomány, és a forgalomban lévő pénzmennyiség reálértéke sem nőtt egy évtizede olyan mértékben, mint most novemberben. Érdekességek az MNB legfrissebb mérlegéből.

Május óta nem volt annyi pénz a kormány jegybanknál vezetett számláján, mint most novemberben. Ehhez persze szükség volt a 2 milliárd dolláros kötvénykibocsátásra is, hiszen az ebből befolyt összeg bő 1,5 milliárd euróval növelte a kormány devizaszámlájának összegét, amelynek novemberi záróértéke 3,1 milliárd euró lett. Emellett még 679,9 milliárd forint is a kormány rendelkezésére állt, így a központ kormányzat jegybanknál vezetett számláján összesen 1622,7 milliárd forint volt a betétek értéke, amely május óta a legmagasabb szám. Az egyhavi növekmény 323, míg az éves 28 milliárd forint volt.

A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közölt előzetes mérlegstatisztikájából az is kiderült, hogy 2002 júliusa óta nem látott mértékben nőtt a forgalomban lévő pénzmennyiség reálértéke. Ennek okait és lehetséges következményeit az "Évtizedes rekord – ömlik a magyar gazdaságba a készpénz" cikkünkben boncolgattunk.

Az adatsorokban egy másik csúcsot is fel lehetett fedezni, mégpedig a kéthetes kötvényállomány értékét, amely november végére 4951,4 milliárd forintra nőtt. Mint emlékezetes, tavasszal ennek az állománynak a leépítését célozta meg a jegybank 3600 milliárdra, mivel annak magas állománya hatalmas jegybanki kamatveszteségeket okoz. A Matolcsy elnök által is kőbe vésettnek aposztrofált célt egyelőre úgy tűnik, feladta a jegybank, hiszen a jelenlegi folyamatok inkább az állomány növekedésének irányába mutatnak. A kereskedelmi bankok nem vesznek részt a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik pillérében, a kormány is dollárkötvényt bocsátott ki forintforrások helyett (igaz, az IMF-hitelt idő előtt visszafizette), így a magyar gazdaságban jelen lévő devizaforrások csak nagyon lassan tudnak leépülni. Ráadásul az NHP keretében folyósított új hitelek is elsősorban ezt az állományt (illetve valamennyire a készpénz mennyiségét) emelik.

A jegybank javára kell írni azonban azt, hogy ugyan nem sikerült a 3600 milliárdos célt elérni, a veszteséget folyamatosan mérsékelték. A júliusban még mínusz 57 milliárdra rugó saját tőke és tartalékok szintje mínusz 6 milliárdra mérséklődött, vagyis 4 hónap alatt 51 milliárdot dolgoztak le. Ehhez persze a folyamatos kamatvágásokra, az augusztusi IMF-előtörlesztéshez kapcsolódó devizakonverziókra és valószínűleg a novemberi dollárkötvény kibocsátással kapcsolatos tranzakciókra is szükség volt. Mindamellett a jegybank mostani vezetőinek az érdeme, hogy a korábbiak által az idei évre tervezett jóval 100 milliárd feletti veszteséget el tudták tüntetni. (Lásd: Simor utolsó hónapjára újra elfogyott az MNB saját tőkéje)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!