Egyelőre nehéz megtippelni, hogy mekkora lesz a nézettsége a Rákay Philip fideszes influenszer által producerként jegyzett Most vagy soha! című Petőfi-filmnek, de az biztos, hogy az Orbán-kormány és a magyar állam nem sajnálja a közpénzt a március 14-től megtekinthető alkotásra. Az már 2022 januárjában kiderült, hogy a Nemzeti Filmintézet (NFI) 4,5 milliárd forintot szavazott meg a mozifilm elkészítésére. Ez kevésnek bizonyult, ugyanis néhány hónappal később az NFI 200 millió forint további támogatást ítélt meg Rákay Philip és társai Petőfi-filmjének gyártására. A közvetett állami, azaz adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vett támogatással együtt az alkotók 6,1 milliárd forintért készíthették el az eddigi legdrágább magyar filmet.
Az NFI filmszakmai döntőbizottsága azonban decemberben is ülésezett és 40 millió forint terjesztési támogatást szavazott meg a filmnek, a pályázó a Fórum Hungary Kft. volt. Ez a cég a Cinema City leányvállalata.
A Forum Hungary 2005-ben lépett a filmforgalmazói piacra. A világ második legnagyobb moziüzemeltetője, a CineWorld Group PLC leányvállalataként a vállalat meghatározó helyet foglal el a magyarországi filmforgalmazók körében közel 400 bemutatott filmjével, amelyekre összesen 42 millió jegy kelt el. Partnerei a Walt Disney Studios Motion Pictures International, a Vertical Entertainment és egyéb független stúdiók
- szól a bemutatkozásuk. A Forum Hungary nevéhez fűződő jelentősebb magyarországi bemutatók között találjuk az Avatar: A víz útját, a Star Wars: Az ébredő Erőt és folytatásait, Az éhezők viadala-sorozatot, A hobbit-trilógiát, a Marvel Studios-produkciókat, úgymint a Bosszúállók vagy A galaxis őrzői, valamint A Karib-tenger kalózai-sorozatot, a Disney-Pixar alkotásokat és a legutóbbi James Bond-filmeket.
Már a címekből is látszik, hogy nem szorulnak rá a terjesztési támogatásra, de ez a filmforgalmazó cég pénzügyi mutatóiból is látszik. Az árbevételük 2022-ben 1,8 milliárd forint volt, amiből 270 millió forint nyereség jött össze, a saját tőke pedig 1,8 milliárd forintra hízott. A Cinema City moziüzemeltető cége 19 milliárd forintos évet futott 2022-ben.
Egy film szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a moziüzemeltető hány mozijában és hány hétig tartja műsoron az adott filmet az országban. A Fórum Hungary nézettségi adataiból például kiderül, hogy a világverő magyar pólósokról szóló A nemzet aranyai című film 38 hete van műsoron, igaz, legutóbb már csak egy moziban vetítették és 22-en nézték meg (a két ünnep között már az RTL is adta, s a csatorna fizetős oldalán is elérhető - a szerk.). A mozihálózatra ugyanakkor jellemző, hogy a filmek előtt mintegy 20 percig reklámot és premier filmek ajánlóit sugározzák a nézőknek, így feltételezhető, hogy a Petőfi-filmet is erősen tukmálni fogják.
Rákay Philipék alkotása eléggé megosztotta a szakmát. A projektről Schilling Árpád is kifejtette korábban a véleményét.
Philip tehát soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben. (Így van, se Fábri, se Szabó, se Sára, se Jancsó.) Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el.
- fogalmazott a rendező.
A kormánypárti média a napokban már elkezdte a Petőfi-film ajnározását. A Magyar Nemzet például minden idők egyik legnagyobb szabású magyar filmjének nevezte. Rákay Philip is titkokat árult el a Facebook-oldalán, mondván,
- 6000 darab jelmezt használtak,
- 1,5 hektárnyi felépített díszletváros,
- megépített Pilvax kávéház és Landerer nyomda,
- 300 fős stáb + 100 színész + 10 000 statiszta nap,
- 100 nap forgatás,
- 200 000 adag étel,
- négy év alatt több ezer kiváló ember dolgozott Petőfi és a márciusi ifjak történetén.
Nem túl olcsó mostanában a mozizás. December ötödikétől már emelt jegyárakkal érdemes kalkulálni azoknak, akik a Cinema City-hálózatba mennének filmet nézni. A budapesti jegyárak közül a 2D felnőtt 2900 forintra változott a korábbi 2500 forintról, így egy darab mozijegy ára már elérte a streamingszolgáltatók havidíjait.
Persze nemcsak Rákay Philip filmje kapott bőkezű állami dotációt, hanem Kálomista Gábor producer sem tud olyan filmet gyártani, amit a Nemzeti Filminézet ne tolna meg egy kis közpénzzel.