Wolf László az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese 2013. október 30. napján, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4494 forint/darab átlagáron 50 ezer darab OTP törzsrészvényt értékesített - derül ki a BÉT-en megjelent közzétételből. Az részvénypakettért így 224,7 millió forintot kapott.
Ezzel Wolf László tulajdona az OTP Bank Nyrt. által kibocsátott fenti értékpapírból 587 182 darabra (0,21 százalék) változott.
A lépés időzítése abból a szempontból szülhet némi aggodalmat a befektetők körében, hogy ma jár le a bankoknak adott határidő a devizahitelesek ügyében. Az elmúlt napok információi alapján pedig jelenleg úgy tűnik, a bankok nem tudtak a kormány számára is elfogadható javaslattal előállni, így pedig a kormány saját javaslatát fogja beterjeszteni. Ennek részleteiről viszont egyelőre igen keveset tudni, csupán a két fő szempont ismert: a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint azok akik devizában adósodtak el, illetve a devizahitelek kivezetése.
A hír megjelenése a korábbinál kicsit nagyobb mínuszba lökte a bankpapírok árfolyamát. Jelenleg 1,1 százalékos mínuszban jár.
mfor.hu