5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint célszerű lenne újragondolni az államadósság-mutató számítási módját, és azt is, miként lehetne jobban összehangolni az államadósság finanszírozását szolgáló és a monetáris politikai eszközök alkalmazását. Az ÁSZ ezt a Monetáris politika költségvetési kockázatai, különös tekintettel az adósságszabályra című tanulmányában állapította meg, amelyet pénteken sajtótájékoztatón mutattak be.

Domokos László, a számvevőszék elnöke hangsúlyozta: ha a forint árfolyama számottevően és folyamatosan erősödik, akkor az alaptörvényben rögzített államadósság-szabályt jelenlegi formájában csak akkor lehet teljesíteni, ha a gazdaság más területein százmilliárdos megtakarítást ér el a kormány. Ez lassítaná a gazdasági növekedést - hívta fel a figyelmet az elnök.

Hangsúlyozta: az államadósságot növeli az a térítési kötelezettség is, amelyet a központi költségvetésnek akkor kell fizetnie, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) valamely tartalékalapjában hiány keletkezik.

A téma aktualitását mutatja Domokos László szerint, hogy az Európai Bizottság 2012 őszi előrejelzésében a költségvetési kockázatok között említette, hogy az MNB 2013. évi gazdálkodása kapcsán a bruttó hazai termék (GDP) körülbelül fél százalékát kitevő, mintegy 150 milliárd forintnak megfelelő térítési kötelezettsége lehet a költségvetésnek.

Domokos László elmondta, hogy az ÁSZ-nak a térítési kötelezettség vonatkozásában nincs ellenőrzési jogosultsága, csak szeretnék felhívni a figyelmet az ezzel kapcsolatos kockázatokra. Hozzáfűzte, hogy a tanulmányt kizárólag nyilvános, az MNB és az ÁSZ honlapján megjelent adatok felhasználásával készítették.

A tanulmányban az elmúlt öt év adatait vizsgálva igyekeztek feltárni, hogy milyen okok vezethetnek el oda, hogy a központi költségvetésnek tartalékfeltöltési kötelezettsége keletkezik.

Az okok között említette Pulay Gyula, az ÁSZ igazgatója a devizatartalékok kezelését, valamint hogy a monetáris politikai eszközök alkalmazásának kiadásai meghaladják az ezzel elérhető bevételeket.

Hangsúlyozta, hogy a kettő összefügg, mivel az MNB mérlegében szereplő devizatartalékok forrását jelentős mértékben a monetáris politikai eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek adják. Kockázatot növelő tényező Pulay Gyula szerint, hogy az MNB-nek a törvényben meghatározott célokat kell teljesítenie, és nem kell tekintettel lennie a célok elérésének közvetlen költségvetési hatásaira.

A következő évek költségvetési kockázatairól elmondta: minél nagyobb a devizatartalék mértéke, annál nagyobb összegű lehet azok kihelyezésének kamatbevétele és a finanszírozó források kamatkiadásai közötti különbség. Hozzáfűzte: a devizatartalékokat csak kisebb arányban lehet majd az irányadó, vagy annál is alacsonyabb jegybanki kamattal kamatozó forrásokból finanszírozni.

Pulay Gyula kifejtette, hogy a devizatartalékok egy olyan időszakban nőttek, amikor a forintárfolyam viszonylag gyenge volt, így a devizatartalékok átlagos beszerzési árfolyama megnőtt. Deviza eladásával az MNB már csak viszonylag kisebb árfolyam-nyereséget tud realizálni ahhoz a helyzethez képest, amikor devizatartalékának meghatározó részét az erősebb forintárfolyamon beszerzett deviza tette ki - ismertette az igazgató. Pulay Gyula hozzátette, mérsékli a veszteségessé válás kockázatát az irányadó jegybanki kamat csökkentése.

A devizatartalékok átlagos beszerzési árfolyamának emelkedése a forintárfolyam kiegyenlítési tartalékának negatívvá válása szempontjából is növekvő kockázatot jelent, mivel így magasabb forintárfolyam mellett kezd a tartalék mérséklődni - mondta Pulay Gyula.

Kitért arra is, hogy ha a magyar gazdaság nemzetközi megítélése javul és ennek következtében a forint erősödni kezd, akkor a magas devizatartalékok forintértékének csökkenése néhány éven belül elvezethet oda, hogy a központi költségvetésnek 100 milliárd forintos nagyságrendű összegekkel kell kipótolnia az MNB tartalékait.

Az államadósság-szabály jelenlegi formájában kiszűri a forintárfolyam változásának az államadósság forintértékére gyakorolt hatását, így azt is ha a forint árfolyamának erősödése következtében csökken az államadósság - hívta fel a figyelmet Pulay Gyula.

Kiemelte: ezzel szemben az államadósságot növeli, ha a forint árfolyamának erősödése miatt a központi költségvetésnek ki kell pótolnia az MNB forintárfolyam-kiegyenlítési tartalékát, vagyis nincs szembeállítva az árfolyam erősödésének pozitív és negatív hatása.

Az Állami Számvevőszék szerint megfontolandó lehet a monetáris eszközök között a kamatköltségeket mérséklő eszközök alkalmazása, követve a többi európai jegybank által alkalmazott megoldásokat. Újra kellene gondolni azt is, miként lehetne jobban összehangolni az államadósság finanszírozását szolgáló és a monetáris politikai eszközök alkalmazását - mondta Pulay Gyula.

Hozzátette, az ÁSZ szerint a devizatartalékok jelenlegi, biztonságos szintje mellett indokolt lenne, hogy a nemzetgazdasági szintű költségtakarékosság szempontjai erősebb prioritást kapjanak az államadósságot finanszírozó döntések meghozatalakor.

Domokos László kérdésre válaszolva elmondta: a tanulmánnyal nem "üzenni" szeretnének a jelenlegi vagy a jövőbeli jegybankelnöknek, és nem is javaslatot tesznek, csupán még időben szeretnék felhívni a figyelmet a monetáris politika költségvetési kockázataira.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!