A GVH szerdai közleménye szerint a vállalkozás a trappista sajttal kapcsolatban "csalogató reklámot tett közzé", illetve esetenként a reklámokban közöltektől eltérő mértékben korlátozta az egyes akciós termékekből megvásárolható mennyiséget. Emiatt a vállalkozás 30 millió forint bírságot kapott
A versenyhatóság egy másik akciója kapcsán is elmarasztalta a diszkontláncot, abban az ügyben 3 millió forint volt a bírság.
A bírság összegének meghatározásakor súlyosbító körülménynek bizonyult, hogy a Penny Market ismételt jogsértőnek minősül, a piac jelentős szereplője, megtévesztő reklámjait pedig széles körben terjesztette. Enyhítő körülményként vette figyelembe a versenyhatóság, hogy az akciós termékekhez jutó fogyasztók valamilyen mértékű kedvezményt azért kaptak, a jogsértés pedig rövid ideig tartott.
A Penny Market Kft. 2009. június 4. és 7. között 13. születésnapja alkalmából akciót szervezett, amelynek keretében egyes termékek - bizonyos feltételekkel - 13 évvel ezelőtti áron voltak megvásárolhatók. Az egyik feltétel szerint az akciós árak csak a meghirdetett 2 vagy 1 órában érvényesültek. A másik feltétel értelmében az akciós ár csak meghatározott mennyiségű áru megvásárlása esetén volt érvényes.
A GVH szerint a trappista sajt esetében a cégnek a szokottnál lényegesen nagyobb forgalomra kellett volna felkészülnie, hiszen a "13 éves akció" során alkalmazott ár rendkívül kedvezményesnek minősült. A vizsgálat szerint a Penny Market nem készült fel megfelelően az akcióra, a sajtból alacsony készletet rendelt.
A GVH vizsgálta annak jogszerűségét is, hogy a Penny Market a hirdetésekben közölt maximális mennyiségtől eltérően esetenként korlátozta a fogyasztók által az egyes akciós árukból megvásárolható mennyiséget.
A GVH kiemelte, hogy a Penny Market esetében nem egy egyedi hibáról van szó, hanem egyfajta rendszerhibáról, amely bármelyik üzletben megnyilvánulhatott.
Egy másik ügyben ugyanezen lánc korábbi akcióit ugyancsak jogsértőnek találta a GVH. A Penny Market 2008. szeptember 7-13. között szervezett akciót, amelyről akciós újságjaiban és az interneten adott hírt. A versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy a lánc három termékből nem megfelelő készlettel készült fel az akcióra, így azokból már a leárazás kezdetén készlethiány merült fel. Ezzel a magatartásával a Penny Market tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, így a GVH 3 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság összegének meghatározásakor enyhítő körülménynek bizonyult, hogy a jogsértés csak kevés terméket érintett.
MTI/Menedzsment Fórum