2017. december 14. 09:01

Ez a hét a jegybanki döntésekről és kommentárokról szól, szerdán az amerikai Fed-re figyeltek a befektetők, csütörtökön pedig három másik központi bank befolyásolhatja a piacokat.

Szerdán a várakozásoknak megfelelő döntést hozott az amerikai jegybank. Annak leköszönő vezetője Janet Yellen sem mondott különösen rendkívülit. A befektetők mégsem dőlhetnek hátra, hiszen ma újabb ülésekre figyelhetnek.
 
Számunkra hajnalban a piacokat meglepő döntést hozott a kínai központi bank, a PBOC. Monetáris szigorítást hajtott végre 5 bázisponttal emelve a középtávú hiteleszközének kamatszintjét. A piaci megfigyelők szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy a központi bank szigorítási fázisba lépett, bár a kamatemelés mértéke inkább szimbolikusnak mondható.
 

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kora délután tartja kamatdöntő ülését. A kamatszint szinte biztosan nulla százalék maradhat, azonban a jegybank frissíti az inflációs prognózisát, amely piacmozgató hatással bírhat. A legutóbbi, október 26-i ülésen hosszabbították meg az eszközvásárlási programot jövő szeptember végéig, annak keretösszegét havi 30 milliárd euróban határozták meg. A jegybankárok a legutóbbi jegyzőkönyv szerint elégedettek voltak a piaci reakciókkal, mivel sikerült elejét venni az euró túlzott erősödésének, illetve a részvénypiacra is kedvező hatással volt a bejelentés. A legutóbbi inflációs előrejelzés szerint az idei évre 1,5 százalékos, jövőre 1,4 százalékos, 2019-ben 1,6 százalékos fogyasztói árnövekedést vártak a döntéshozók, amennyiben ezt felfelé módosítják, némileg erősödhet az euró árfolyama, írja reggeli hírlevelében az Equilor.

13 órakor a Bank of England tesz bejelentést. A brit jegybank esetében nem számítunk változásra, miután a legutóbbi ülésen 25 bázisponttal emelték az alapkamatot. Akkor felhívták rá a figyelmet, hogy később visszaeshet az infláció üteme, így várhatóan nem lesz szükség drasztikus lépésekre. Ugyanakkor nem tudják megakadályozni a reáljövedelmek csökkenését, melyet a Brexit-szavazást követő fontgyengülés, illetve a visszafogott gazdasági növekedés okoz, de továbbra is támogatást nyújtanak a munkahelyteremtéshez, illetve a gazdaság bővüléséhez. Ma várhatóan nem nyúlnak a kamatszinthez, de érdemes figyelni a jegybank kommunikációját.

Csütörtök délután tart kamatdöntő ülést a török jegybank is. A várakozások alapján az Equilor elemzői nem számítanak kamatmódosításra, azonban az elmúlt időszakban erősödni tudott a líra, mivel Erdogan közvetlen környezetéből olyan üzenetek érkeztek, miszerint szükség esetén kamatemelésre kerülhet sor. A legújabb spekulációk arról szólnak, hogy a jegybank a sürgősségi likviditási követelményeket emelné 100 bázisponttal, a jelenlegi 12,25 százalékról 13,25 százalékra.
 
mfor.hu