1p

Idén a harmadik negyedévben a kis- és középvállalati (kkv) szegmensben tovább javult a hitelállomány növekedésének dinamikája, éves összevetésben 3,5 százalékkal nőtt a hitelállomány - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című negyedéves kiadványából, melyet pénteken Budapesten mutattak be az újságíróknak.

A vállalati hitelezés folyamatait azonban továbbra is a cégméret szerinti kettősség jellemzi. A nagyvállalati hitelezés jelentős mértékben csökkent, így a teljes vállalati hitelállomány 4,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.

A háztartási szektorban az új hitelkihelyezések elsősorban a lakáscélú kölcsönök volumenének köszönhetően növekedtek, a hitelezési feltételek változatlanok maradtak.

Oláh Zsolt, a jegybank elemzője elmondta: 2015 harmadik negyedévében 28 milliárd forinttal, 0,5 százalékkal bővült a hitelintézetek nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelállománya a megelőző negyedévhez képest. Elmondta: miközben a nagyvállalati hitelállomány mintegy 46 milliárd forinttal csökkent, addig a kkv-szektor hitelállománya jelentős mértékben, 74 milliárd forinttal bővült.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!