3p

Noha a cikk címe nem éppen pozitív csengésű, valójában a vasárnap este történtek utáni örömöt csak még jobban felértékelheti ez a tény.

2015. november 15-én megtörtént az, amire már 30 éve vár a magyar futballtársadalom: a válogatottunk kijutott egy világversenyre, nevezetesen a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra. A felhőtlen öröm teljes mértékig jogos, a siker pedig még talán a foci és a rá költött költségvetési milliárdok miatt fanyalgókat is elcsendesíti legalább egy rövidke időre. Talán erre utalhatott Orbán Viktor kormányfő is a Facebook-bejegyzésével: "Na, ugye".

A kijutás tényét az talán csak még inkább fokozhatja, hogy mindezt a jövő évi EB biztosan legértéktelenebb válogatottjával sikerült elérni. A magyar nemzeti tizeneggyel kapcsolatban szurkolói és szakértői szinten egyaránt gyakran emlegetett vélemény, hogy nem sok topligában jegyzett játékosunk van, klubszinten sem teljesít úgy a magyar foci a nemzetközi porondon, mint más országok tizenegye. Éppen ezért a válogatott értéke sem tudja igazán megközelíteni azon együttesekét, akik már kvalifikálták magukat a jövő évi tornára. Sőt, még azokét sem, akik sorsát meg a pótselejtezők döntik el.

Így néz majd ki az új magyar nemzeti stadion

A transfermarkt.co.uk adatai szerint a magyar válogatott értéke hétfőn délután 19,11 millió font volt, ami az egyetlen olyan csapattá teszi a magyart, mely a 20 millió fontos értéket sem üti meg. A válogatottunk legértékesebb játékosa nem meglepő módon a török élvonalban szereplő Dzsudzsák Balázs 4,9 millió fonttal, mögötte pedig Szalai Ádám következik 2,1 milliós értékkel. A norvégok elleni párharc kulcsemberének számító Kleinheisler László jelenleg 105 ezer fontot ér, Priskin Tamás pedig 490 ezret a transfermarkt szerint. Csak érdekességként mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy vasárnap egy 33 millió fontos csapat ellen sikerült kiharcolnia a nemzeti tizenegynek az EB-re jutást.

Előttünk egyébként Észak-Írország áll 25,53 millió fonttal, ami 33 százalékkal több a magyar csapaténál. Az általunk összeállított rangsor hátsó traktusa egyébként meglehetősen le van szakadva középmezőnytől. Az észak-írek előtt ugyanis Albánia áll 25,87 millió fontos értékkel, előtte pedig Izland 26,25 millió fonttal, majd itt következik egy nagy ugrás, hiszen Románia válogatottjának értéke már 42,07 millió font.

Sőt, még abban sem reménykedhetünk, hogy a következő napokban a pótselejtezők révén bejutó 3 csapat valamelyike majd kisebb értéket képvisel a magyarnál. Az ukrán, bosnyák, ír, dán, szlovén és svéd nemzeti tizenegyek értéke ugyanis 51,52 és 87,01 millió font között szóródik. Mindezek tükrében nem is annyira meglepő, hogy a pótselejtezők előtt mindenki a magyar csapatnak örült volna ellenfélként. Igaz, azóta már más fényben tündököl a hazai gárda, viszont korán sem biztos, hogy ugyanezt mondhatnánk akkor, ha például az ukránokat vagy épp a svédeket sorsolják mellénk.

A Fradi stadionjában vívta ki a továbjutást a válogatott

Az EB-szereplők között a legértékesebbeket nézve, nincs túl nagy meglepetés. A spanyol válogatott kiemelkedik a mezőnyből köszönhetően a 378,7 millió fontos értékének (ez több mint 19-szerese a magyarénak), mögöttük a belgák vannak 304,78 és a házigazda franciák állnak 281,4 millió fontos csapatértékkel.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!