Korábban "csupán" 12,7 százalékos hiányt prognosztizáltak. Görögország eladósodottságának mértéke 2009-ben elérte a 273 milliárd eurót, vagyis a GDP 115,1 százalékát. "Az Eurostat továbbra is fenntartásainak ad hangot a Görögország által jelentett adatok minőségét illetően" - fogalmazott közleményében az EU statisztikai hivatala, és utalt arra, hogy bizonytalanságok vannak a társadalombiztosítási alapok többletének tényleges mértékében, néhány közintézmény besorolásában, illetve bizonyos típusú ügyletek nyilvántartásában.
Ezért az Eurostat nem zárja ki, hogy a tényleges tavalyi hiány a bruttó hazai termék 13,6 százalékánál is magasabb lehet. A brüsszeli intézmény a görög statisztikai hatóságokkal együtt további vizsgálatokat folytat, aminek eredményeként kiderülhet, hogy a tényleges deficit 0,3-0,5 százalékponttal eltérhet a 13,6 százaléktól, az eladósodottság pedig 5-7 százalékponttal a 115,1 százaléktól. Maga a közlemény nem írja, hogy az eltérés felfelé vagy lefelé képzelhető-e el, de egy tájékozott uniós tisztségviselő szóbeli közlése szerint valószínűleg felfelé.
Egy másik uniós tisztségviselő, aki nevének mellőzését kérte, azt mondta: a korábbinál magasabb hiányadatok nyomán nem követelik azt Görögországtól, hogy már ebben az évben az előírt 4 százalékpontnál nagyobb mértékben faragja le a deficitet, de az elképzelhető, hogy jövőre, majd pedig 2012-ben a korábban tervezet deficitcsökkentési ütemet tovább kell fokozni. Minderről - tette hozzá - szó lesz majd az uniós pénzügyminiszterek júniusi tanácskozásán.
Olli Rehn pénzügyi EU-biztos a friss uniós statisztikai adatok fényében megerősítette: erre az évre továbbra is 4 százalékpontos deficitcsökkentés a cél. Hozzátette azonban: intenzívebbé kell tenni a szerkezeti reformok előkészítését, és a következő években "kiegészítő intézkedéseket" kell hozni.
Rehn szerint a történtek fényében minden eddiginél sürgetőbbé vált, hogy az Eurostatnak biztosítsanak "könyvvizsgálói jellegű" jogosítványokat. Az Európai Bizottság ilyen értelmű kezdeményezését a tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak és az Európai Parlamentnek kell jóváhagynia.
Az Eurostat kimutatásai szerint az euróval fizető 16 tagállam összesített államháztartási hiánya 2009-ben a GDP 6,3 százaléka volt, szemben a 2008-as 2 százalékkal. Az eladósodottság ugyanakkor a GDP 69,4 százalékáról 78,7 százalékára duzzadt. A 27 tagú Európai Unió egészét nézve tavaly 6,8 százalékos volt az éves deficit, szemben a 2008-as 2,3 százalékkal. Az eladósodottság uniós szinten a 2008-as 61,6 százalékról 2009-ben 73,6 százalékra nőtt.
A tavalyi deficit Írországban volt a legmagasabb, 14,3 százalékkal. Az ország eladósodottsága azonban így is csupán 64 százalékos volt az éves GDP-hez képest. Magyarország tekintetében az Eurostat 4 százalékos államháztartási hiányt és 78,3 százalékos eladósodottságot mutatott ki 2009-re, a 2008-as 3,8 százalékhoz, illetve 72,9 százalékhoz képest.
MTI/Menedzsment Fórum