2p

Erről Nagy Márton MNB-alelnök beszélt a Figyelő pénteki konferenciáján.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jegybanki alapkamat 2020-ig, de lehet, hogy még tovább is 0,9 százalék marad. A jegybank alelnöke ezt a Figyelő gazdasági hetilap pénteki konferenciájának szünetében mondta újságíróknak.

Nagy Márton (MTI)

Nagy Márton kiemelte: azzal lehet számolni, hogy akár a következő hét évben negatív reálkamatok lehetnek a hazai pénzpiacon, ezzel együtt a Bubor (budapesti bankközi kamatláb) akár 2019 közepéig három bázispont (0,03 százalék) maradhat.

Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az országban most lefelé mutató inflációs kockázatok vannak. A korábbi várakozásokkal ellentétben az infláció a legutóbbi - szeptemberi - adatok szerint, 2,5 százalék lett, holott a piac 2,6-2,8 százalékot várt. Hozzátette, hogy az eurózónában is a várakozásokkal szemben alacsonyabb lett, 1,5 százalékot mutatott az infláció, így a külső környezetből is lefelé mutató hatás érvényesült.

Ha az egyszeri hatásokat levesszük, elsősorban a dohányáruk és a tejtermékek inflációját, akkor a pénzromlás üteme 2,5 százalék helyett 1,7 százalék lenne, az úgynevezett maginfláció pedig 2,9 százalék helyett 1,8 százalékon állna - mutatott rá. Nagy Márton szerint az infláció 2017 végéig 2 százalék közelébe csökken, 2018-ban fokozatosan emelkedik és 2019 közepén érheti el a 3 százalékos célszámot.

A jegybank alelnöke kiemelte: az MNB célja az, hogy elsősorban a lakáshitelek terén hosszú futamidejű és fix kamatozású kölcsönöket nyújtsanak a bankok. A jegybank azt szeretné elérni, hogy az új kihelyezésű hitelek esetében a fix kamatozású hitelek aránya a mostani 37 százalékról 80 százalékra nőjön.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!