2p

A Suzuki az idén mintegy 5200 személygépkocsi értékesítését tervezi a magyarországi újautópiacon, a csaknem 10 százalékos bővülésben jelentős szerep jut egy import modellnek is, amelyet az Esztergomban gyártott Splash pótlására szánnak.

Hársfalvi János, a Magyar Suzuki Zrt. marketing vezetője az MTI tájékoztatására közölte: az idei első fél évben magyarországi márkakereskedőik 2869 autót értékesítettek, a 2014. évi megfelelő időszakihoz képest 20,7 százalékos növekedés reálissá teszi az éves tervet, amelyet még az új Vitara sikere is felülírhat.

Tavaly 4735 Suzuki kelt el a magyar piacon.

Hársfalvi János tájékoztatása szerint a magyarországi eladások 98 százaléka tavaly esztergomi gyártású jármű volt. Legnépszerűbb modelljük, a Swift tette ki a teljes eladás 36,8 százalékát. A modellpalettán 2014-ben jelen volt még a szintén hazai gyártásból származó Splash, Swift, SX4, valamint az SX4 S-Cross.

Az idén már nem gyártják a régi SX-4-et és a Splasht. Az "A" méretkategóriában, a miniautók szegmensében emiatt keletkezett űrt próbálják betölteni a thaiföldi gyárban előállított Celerióval. Magyarországon a modellből 3 millió forint alatti ára miatt évi 500-600 darab eladására számítanak - ennyi fogyott Splashből is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!