2p

Mondják az elemzők.

Az autógyárak a szokásos augusztusról előrehozták júliusra a nyári leállásokat, aminek nagy szerepe lehetett az ipar meglepően gyenge júliusi teljesítményében - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott előzetes jelentése után.

(MTVA)

Ürmössy Gergely, az Erste bank vezető makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában emlékeztetett, hogy a várakozások 7 százalék körüli növekedést prognosztizáltak, ehhez képest különösen gyenge júliusi ipari termelés adat érkezett. Vélhetően a nyári autóipari leállások okozhatták a termelés jelentős visszaesését - közölte.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az önmagában 30 százalékos részarányt képviselő autóipari ágazat gyengélkedik, akkor a kapcsolódó ágazatok is visszaeső kereslettel és termeléssel szembesülhetnek, így, a tovagyűrűző hatásokat figyelembe véve, a járműgyártás teljesítménye egyre inkább kulcskérdéssé válik.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint, mivel az adatok éles ellentétben állnak szinte minden belföldi és a magyar szempontból lényeges német konjunktúra-mutatóval, azt lehet feltételezni, hogy az autógyártók augusztus helyett júliusban tartották a nyári leállásokat. Amennyiben így van, augusztusban meredek felpattanás várható - fejtette ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!