2p

Csökkentené a gyártási költségeket és növelné a fejlődő országokba történő exportját a Sony - jelentette be a japán cég csütörtökön egy sajtótájékoztatón. A cég ezekkel a lépésekkel akar védekezni az ellen, hogy a jen túl erős a dollárral szemben.

"Csökkentjük a gyártási költségeket, ha ennek köszönhetően nőnek a megrendelések, akkor a hatások nem lesznek olyan erősek" - mondta el Ryoji Chubachi, a Sony elnöke.

A jen a múlt hónapban rekordszintre erősödött a dollárral szemben, ez pedig nem csak a Sonyt, hanem szinte minden japán céget érzékenyen érint, mely eladásainak jelentős részét az Egyesült Államokban bonyolítja.

Az erős jen mellett a tévéüzletág folyamatos veszteségei is komoly nyomást helyeznek a Sonyra, a cég szerint a költségek csökkentése azzal is együtt jár, hogy egyre több tévét fognak rendelni a tajvani beszállítóiktól. Egyes vélemények szerint a költségek csökkentése együttjár majd a gyártás áthelyezésével más városokba.

A veszteségek ellenére a cég vezetői szerint továbbra is az LCD-üzletág lehet az egyik kulcsterület idén, 15-20 százalékos részesedést akarnak elérni a piacon.

A Fitch Ratings elemzője szerint a Sony legtöbbet a fejlesztésen és a kutatáson tudna spórolni. Ez azonban hosszabb távon veszélyeztetné a Sony eredményeit, mivel ha nem jönnek elő újabb termékekkel, akkor lemaradnak a szektoron belüli versenyben.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!