2p

A javuló, elsősorban a külföldi értékesítési lehetőségeknek és a gyenge bázisnak köszönhetően bővült az ipari termelés volumene februárban: az elemzők az év további részében azt várják, hogy a továbbra is gyenge belső kereslet mellett elsősorban az export növeli majd a termelést.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közölt februári ipari termelési adatok szerint a volumen 2010 februárjában 8,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index februárban 1,7 százalékkal csökkent.

Az év második hónapjában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül hétben - elsősorban az exportra termelő vállalkozások körében - volumenbővülés figyelhető meg. A jelentősebb súlyú ágazatok közül a feldolgozóipari termelés több mint egyötödét képviselő járműgyártás kibocsátása jelentősen, 29,6 százalékkal nőtt.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. makroelemzője elmondta: az előzetes adatokhoz képest nem okoztak meglepetést a most közölt részletes számok, amelyekből jól látható, hogy elsősorban az exportértékesítés, azon belül pedig az autóipari kivitel bővülése húzta fel a termelést. Hangsúlyozta: ez az ágazat érezte meg legelőbb a válságot, ugyanakkor a mostani termelésnövekedés nemcsak a bővülő értékesítési lehetőségeknek, hanem elsősorban az alacsony bázisnak köszönhető. A szakember szerint az év további részében, bár korlátozott mértékben, de stabilan nőhet az exportértékesítés, ugyanakkor az ipari termelés volumenének változása követheti a hullámzó bázisadatokat. Emiatt márciusra például éves összevetésben csökkenő ipari termelésre számít Török Zoltán.

Barcza György, a K and H Bank vezető elemzője is arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban továbbra is a külső kereslet élénkülésének köszönhető az ipari termelés bővülése, míg a belső kereslet, bár kissé javult, de továbbra is nyomott. Pozitívumként értékelte, hogy az exportrendelések jelentősen nőttek februárban. Az elemző szerint idén folytatódik a válságból való kilábalás az iparban, és decemberben éves alapon 10 százalék körüli növekedés várható. Hozzáfűzte: az év eleji adóváltozások segíthetik a belföldi kereslet élénkülését.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!