2p

A kínai jegybank vasárnap bejelentette, hogy a pénzintézetek számára május 10-től fél százalékponttal megemeli a kötelező tartalékrátát.

A vidéki hitelszövetkezeteknél és a vidéki bankoknál változatlanul marad a 13,5 százalékos mérték - tudatta honlapján közzétett közleményében a Kínai Népi Bank (PBOC). Az új rendelkezés szerint a kis pénzintézeteknél forrásaik 14 százalékára, a nagyoknál 17 százalékára emelik azt az összeget, amelyet letétbe kell helyezniük a központi banknál.

A piaci buborékok kialakulásának, az infláció nem kívánt mértékű növekedésének megakadályozása érdekében az idén most harmadik alkalommal nyúlt a központi bank a minimális tartalékra vonatkozó előírás módosításához: január 12-én és február 17-én jelentette be, hogy fél-fél százalékponttal emeli a tartalék mértékét. 2008 második felében a pekingi vezetés gazdaságserkentő pénzügyi lépéseinek részeként négy alkalommal csökkentették a kötelező tartalékrátát.

Kína az első negyedévben 11,9 százalékos gazdasági növekedést produkált, de a kormány aggódik, s az idei gazdasági helyzetet "nagyon bonyolultnak" jellemzi. Márciusban az infláció 2,4 százalékkal emelkedett az előző év márciusához képest, közeledve az idei évre központilag maximalizált 3 százalékhoz. Kínai gazdasági elemzők szerint a gazdaságban a túlfűtöttség tendenciájának egyértelmű jelei fedezhetők fel.

A határozott központi lépéseknek köszönhetően az első negyedévben a banki hitelkihelyezések 2600 milliárd jüanra (380,7 milliárd dollár) estek vissza, szemben a tavalyi év azonos időszakában folyósított 4580 milliárd jüanos rekordösszeggel.

A pénzügyi szabályozókkal a vezetés nem titkolt célja az ingatlanpiac lehűtése is, az égbeszökő lakásárak, a spekulációk visszaszorítása. Elemzők úgy vélik, hogy amennyiben az eddigi lépések nem lesznek hatásosak az infláció kordában tartásához, ha nem is közeli jövőben, de  kamatemelések válhatnak szükségessé, ami megdrágítja a hazai termelést és visszaveti a gazdasági talpra állás folyamatát.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!