2p

A bankfelügyeletnek védenie kell a lakosságot a bankrendszer túlkapásaival vagy felelőtlenségével szemben, és időben kell tudnia jelezni a kockázatokat, mielőtt azokból nagyobb baj lenne - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután az Európai Unió csúcstalálkozóján döntést hoztak az egységes európai pénzügyi felügyeleti rendszer kialakításáról.

Sajtótájékoztatóján a kormányfő kiemelte: olyan pénzügyi felügyeleti rendszer fog létrejönni Európában, amely az adott országok szintjén is konkrét ajánlásokat fog megfogalmazni, és ha egyes tagországok közt vita van, akkor döntéseket fog hozni.

"Ez nekünk nagyon fontos, mert a magyar bankrendszer eszközeinek 80 százalékát multinacionális európai bankok kontrollálják, irányítják. Ezért a magyar felügyeletnek csak korlátozott hatóköre van ezen bankok irányításában, ellenőrzésében. Ebben szükség van az együttműködésre a többi ország hatóságával. Ennek az esélyei fognak javulni a megállapodással, amit kötöttünk" - fejtette ki Bajnai. Elmondta, hogy a magyar felügyeletnél is le akarják vonni azokat a tanulságokat, amelyek az elmúlt időszak problémáiból fakadnak.

"Az a szándékunk, hogy Magyarországon a pénzügyi felügyelet - mint általában az állami hatóságok - lássa el azt a feladatát, hogy védenie kell a magyar állampolgárok érdekeit" - hangsúlyozta. Ez azt jelenti - tette hozzá -, hogy a felügyelet nem csupán utólag ellenőriz és büntet, hanem előre képes felmérni, ha például egy bank kockázatosan működik.

Elmondta, hogy Magyarországon nem várnak a nemzetközi struktúra kialakítására, hanem nemzetközi konzultációban szeretnék megújítani a bankok fölötti ellenőrzés rendszerét. Bajnai Gordon az MTI kérdésére elmondta: egyelőre nincs döntés arról, hogy az átszervezés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a Magyar Nemzeti Bankba történő integrálását is jelenti-e.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!