2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A bankszektor a parlament keddi döntését a jogszabályoknak megfelelően, további komoly terheket vállalva hajtja végre - közölte Magyar Bankszövetség az MTI-vel kedden.

Kiemelték: a Magyar Bankszövetség folytatja a civil szervezetekkel, szakértőkkel és társadalmi vezetőkkel a konzultációkat, hogy összegezze az eddigi észrevételeket, tapasztalatokat, valamint a szociális, jogi és közgazdasági hatásokat. Kitérnek arra: az árfolyamgát egy komplex probléma részletesen, szakmailag kidolgozott megoldása, amely iránt mind a kormányzat, mind a jegybank, mind a bankszektor egyaránt elkötelezett, mivel komoly munkát fektettek bele. A devizahitelek kezelésében az árfolyamgát eddig több mint 170 ezer családnak hozott segítséget.

A közel két éve stabilan működő megoldás összhangban van azzal az alapgondolattal is, hogy a tehervállalás a devizahitelezésben érintett 3 fő szereplő - adósok, állam és a bankok - közös felelősségvállalására épüljön - olvasható a bankszövetség dokumentumában.

Az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára döntött az árfolyamgát megnyitásáról és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. A parlament nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett indítványt, amelyre az összes frakció - összesen 211 képviselő - igennel szavazott, csak hat független képviselő tartózkodott. E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig hosszabbodik meg.

A már működő árfolyamgát pedig - amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre - azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be: akinek 90 napon túli tartozása van, aki 20 millió forintnál több devizahitelt vett fel, illetve aki fizetéskönnyítő program hatálya alatt áll.

Az egyik előterjesztő, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn azt mondta: több mint 150 ezer olyan család van, amelynek három hónapon túli a tartozása, de szeretné fizetni a hitelét, még nem indult ellenük végrehajtási eljárás, így számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát kiszélesítése.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!