1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Eurostat kedden publikálta az euróövezet és az Európai Unió országainak ipari termelésének adatait június hónapra.

Az Eurostat adatai szerint 2013. júniusában a szezonálisan kiigazított ipari termelés volumene 0,3 százalékkal növekedett előző év azonos időszakához képest, míg ugyanez az Európai Unióra nézve 0,9 százalékos emelkedést mutatott. Havi szinten a termelés bővülésének mértéke 0,7 százalékos volt az EU17-ben, míg az EU27-ben 0,4 százalékos.

Románia belehúzott

Mind havi, mind éves viszonylatban is Románia teljesített az egyik legjobban júniusban. Keleti szomszédunk éves összevetésben 9,6 százalékkal, havi szinten pedig 5,7 százalékkal erősödött. Igaz, ha a havi változást vesszük, akkor Írország 8,7 százalékos termelésbővüléssel jobb volt Romániánál.

A lengyel iparnak is jó hónapja volt: éves bázison 5,3 százalékkal, havi bázison pedig 3,1 százalékkal többet termelt. Az Eurostat a júliusi adatokkal kezdve számol majd először az EU 28. tagjával, Horvátországgal.

A magyar ipar júniusi adatairól nem írt az európai statisztikai hivatal, de a KSH már közölte a hatodik hónapra mért előzetes számait.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!