2017. április 6. 12:15

Lázár János szerint minden rendben van a lex CEU-val.

Magyarország nemzetbiztonságát veszélyezteti Soros György közép-európai tevékenysége – jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Szerinte az amerikai üzletember nem megállítani, hanem megszervezni akarja a bevándorlást. A kormány arra törekszik, hogy megfékezzék ezt a szervező munkát, ami a Balkánon és régiónkban az illegális bevándorlók bejutását segíti.

Lázár hangsúlyozta, a magyar kormány álláspontja szerint nem tartható, hogy a Soros által finanszírozott szervezetek, az ngo-k, Strasbourgban indított perekkel akarják kikényszeríteni a határok megnyitását, ez ellen fel kell lépni a miniszter szerint.

A tájékoztatón nyomatékosította, hogy a felsőoktatási törvény módosítása (amellyel lényegében a Soros által alapított CEU-t lehetetlenítik el – a szerk.) semmiben nem korlátozza a tanszabadságot, nem gyöngíti az egyetemi autonómiát. Lázár kijelentette: készek vagyunk válaszolni Brüsszelnek, Washingtonnak, Berlinnek, ahonnan a kritikai hangok érkeznek. Soros György komoly nyomás alá helyezte ezeket a városokat, ahol a képviselői folyamatosan lobbiznak Magyarországgal szemben.

mfor.hu