Várhatóan a 2008-as 11,6 milliárdos összesített csúcsbónusznak a tizedére süllyed idén a londoni cityben kifizetett jutalmak értéke, véli a Centre for Economics and Business Research (CEBR). A bónuszok zsugorodását alapvetően két folyamat határozza meg, egyrészt a pénzügyi cégek jövedelmezőségének jelentős mértékű visszaesése, másrészt a bankárok számának zsugorodása. A két folyamat eredményeként a még bankárként dolgozók bónusza egyébként nem esett vissza olyan mértékben, mint az összesített bónusztorta, hiszen most kevesebb szeletre kell azt felvágni.
A "hivatalos" bónuszok visszaesésében a gyengébb profittermelő képesség mellett az elmúlt időszak bankbotrányainak is szerepe van. A nagyobb összegű jutalmak kifizetését nagyon nehezen lehetne megmagyarázni a közvéleménynek, hiszen például a Libor-kamatláb manipulálása közvetlen és jelentős mértékű károkat okozott a lakosságnak. Ugyanakkor a bankok szeretnék megtartani a legjobb munkatársaikat, márpedig ehhez elengedhetetlenek a megfelelő szintű jutalmak. Éppen ezért például a pénzintézetek kisebb összegben, minél láthatatlanabb módon igyekeznek bónuszokat fizetni.
Az állami szabályozó intézményrendszer is próbál a közvéleménynek megfelelni és szigorúbb ellenőrzés alá vonni a korábbi hatalmas banki bónuszokat. Andrew Bailey, a pénzügyi felügyeleti szerv elnöke (FSA) például októberben arra figyelmeztetett: a felügyelet elvárja, hogy azok a bankárok, akik az elmúlt időszak botrányainak részesei voltak, fizessék vissza jutalmukat. A puding próbálja az evés - tartja a magyar mondás -, a fenti szabályozásnak pedig a már említett Libor-botrány lesz, hiszen nem kevés jutalmat kellene visszavennie a UBS-nek és a Barclays-nak a londoni bankközi kamatláb manipulálásában részt vett korábbi munkavállalóitól.
Az új európai szabályozás szerint egyébként a bankárok bónusza nem lehet magasabb az éves fizetésüknél, hacsak a bank tulajdonosainak 75 százaléka ezt jóvá nem hagyja. Bár a szabályozás 2014 elején lép életbe, ez egyelőre valószínűleg nem fog igazi korlátot jelenteni, hiszen a banki bónuszok egyelőre lejtőn vannak. Ugyanakkor egy fellendülés esetén a "bónuszsapka" komoly érv lehet amellett, hogy a vezető bankárok Svájcba, vagy Szingapúrba tegyék át székhelyüket.
mfor.hu